Elfogták az izraeli terroristabörtönből alagúton át megszökő összes palesztin rabot

2021. szeptember 19. – 11:42

Elfogták az izraeli terroristabörtönből alagúton át megszökő összes palesztin rabot
A hat megszökött palesztin foglyot éltető falfestmény készül Gáza városában, 2021. szeptember 18-án – Fotó: MAHMUD HAMS / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Izraeli biztonságiak elfogták a két hete egy börtönből megszökött hat palesztin rab közül az utolsó két, még szabadon lévőt vasárnap hajnalban Ciszjordánia északi részén, Dzseninben – jelentette az MTI szerint a katonai rádió vasárnap.

A rabok megadták magukat, nem tanúsítottak ellenállást, miután az izraeliek körülvették az épületet, amelyben rejtőzködtek.

A szeptember elején az észak-izraeli Gilboa börtönből egy alagúton keresztül megszökött hat fogoly utolsó párosának sikerült átszöknie Ciszjordániába, és Dzseninben, a helyi menekülttáborban bujkáltak. Az izraeli biztonságiak a hadsereg különleges egységei, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a rendőrség Jamam nevű terrorellenes csoportjának együttműködésével két hét elteltével fogták el Iham Kamamdzsit és Munadil Nafijatot, az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet tagjait.

Az izraeli csapatok a figyelem elterelése érdekében az akció előtt nagy erőkkel felvonultak Dzsenin ellenkező oldalán, majd egy kisebb egység Dzsenin keleti részére, a rejtekhelyhez ment a szökevények letartóztatására. A katonák őrizetbe vették és kihallgatásra vitték a foglyok két helyi segítőtársát is, akik elbújtatták őket.

Az utolsóként elfogott Iham Kamamdzsit 2006-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy fiatal izraeli, Elijahu Aseri elrablása és meggyilkolása miatt. Munadil Nafijat ellen még nem folyt bírósági eljárás, vádemelés nélküli „adminisztratív fogságban” volt.

Ahogy arról korábban írtunk már, a hat megszökött rab közül öten az Iszlám Dzsihádhoz tartoztak, hatodik cellatársuk, Zakaria Zubeidi az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja egykori parancsnoka. Négyen életfogytiglani elzárásukat töltötték a Gilboa börtönben izraeliek elleni halálos támadások miatt. Zakaria Zubeidi ellen még nem folytatták le a büntetőeljárást két tucat bűncselekmény, köztük gyilkossági kísérlet miatt.

A szökés után az izraeli biztonsági erők nagy erőkkel keresték a rendkívül veszélyesnek tartott szökevényeket, és több, Ciszjordániában élő családtagjukat is letartóztatták. A hat palesztin rab szökése, majd elfogásuk nyomán az elmúlt hetekben nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, mert a szökést a palesztinok harcuk győzelmeként ünnepelték, az elfogások pedig elkeseredettséget okoztak a palesztin területeken.