Beérni látszik egy húszéves folyamat, amelynek végén Oroszország integrálhatja Belaruszt. Az országot 27 éve vezető Alekszandr Lukasenko Moszkvában 28 pontos szövetségi programról állapodott meg az orosz elnökkel csütörtökön.
„Ilyen komoly lépéseket eddig még nem tettünk” – kommentálta Lukasenko a tárgyalások eredményét pénteken, amikor már Minszkben fogadta az orosz Nyomozati Hatóság vezetőjét, Alekszandr Basztrikint.
A program „célja Oroszország és Belarusz jogszabályainak egységesítése a gazdaság különböző területein, a feltételek egyenlővé tétele a két ország gazdasági szereplői számára, az egységes pénzügyi és energiapiacok, a közlekedési tér, a közös ipar- és agrárpolitika kialakítása és végrehajtása. Ma elégedetten állapítom meg, hogy mind a 28 programról megállapodás született” – idézte az MTI Putyint a három és fél órás tárgyalás utáni sajtótájékoztatóról.
Ennek része a közös védelmi térség kialakítása – bár ez nem teljesen új, hiszen Belarusz része a Kollektív Védelmi Szerződés Szervezetének (ODKB), és az ország nyugati határainak védelmében Oroszország is részt vesz.
Olcsó marad a gáz
Az orosz elnök emellett bejelentette, hogy az orosz gáz ára Belarusz számára 2022-ben az ezer köbméterenként 128,5 dolláros folyó évi szinten marad. (Az ICE Futures tőzsdén csütörtök este a legközelebbi – októberi – TTF spot gáz futures árfolyama 696 dollár volt ezer köbméterenként.)
Putyin szerint az elfogadott programok egy része a két ország adó- és vámjogszabályainak „harmonizációját”, valamint az olaj- és kőolajtermék-piacok egységesítését célozza.
Belarusznak eddig jelentős bevételt hozott az olcsón importált orosz kőolaj nyugatra irányuló továbbadása. A reexportból adódó haszontól azonban az ország eleshet a piacok egységesítésével. Igaz, ennek létrehozásáról hivatalosan csak 2023. december 1-jéig kell megegyezniük.
A közös deviza kérdése 15 éve rendszeresen felmerül – a két ország által 1998-ban létrehozott Szövetségi Állam orosz képviselője, Pavel Borogyin már 2006-ban biztosra mondta a közös pénz bevezetését a közeljövőben –, erről most is volt szó, bár Lukasenko erről csak annyit mondott, hogy a kérdésre a jövőben még visszatérhetnek.
Lukasenko közölte, hogy a két kormány Minszkben pénteken még egyszer áttekinti a programokat, és reményei szerint a Szövetségi Állam Legfelső Államtanácsa október végi ülésén véglegesíteni fogja azokat.
Mégis egy új állam elnöke lenne Putyin?
Putyin nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a két ország a későbbiekben közös parlamentet hoz létre. Szerinte azonban a több mint húsz éve megkezdett integrációt a most elért megállapodással, a gazdasági alapok megteremtésével kellett volna elkezdeni.
A közös parlament felvetése akár felélesztheti azt a korábban felmerült forgatókönyvet, hogy Vlagyimir Putyin az orosz elnöki székből a Szövetségi Állam elnöki székébe mentené át hatalmát. Orosz elnökválasztás 2024-ben lesz, egy alkotmánymódosítással Putyin lehetővé tette, hogy ismét induljon, ám ez nem jelentette azt, hogy biztosan indulna, csupán bizonytalanságot keltett az elitben, megakadályozandó, hogy a rendszeren belül meginduljon egy olyan helyezkedés, amely már a Putyin utáni időkkel számol.
Most azonban nemcsak az elnökválasztáson való indulás és nem indulás, hanem akár a gyorsított integrációval lehetséges hatalmi struktúraátalakítás is növeli a bizonytalanságot az elitben, ami szélesíti a 69 éves orosz elnök mozgásterét.
Lukasenkóé viszont a tavaly augusztusi – zsinórban hatodszor, hivatalosan 80 százalék feletti eredménnyel megnyert – választások óta folyamatosan szűkül. A választások után váratlanul nagy és tartós tüntetések törtek ki, egy rövid ideig Lukasenko gyors távozása sem tűnt lehetetlennek, ám a 2014-es ukrajnai eseménysor helyett – amikor Viktor Janukovics menekült Oroszországba a tüntetők elől – végül kemény fellépéssel, a tüntetők bebörtönzésével, az ellenzék külföldre kényszerítésével úrrá lett a helyzeten, Moszkva hallgatólagos támogatását élvezve.
Azonban már tavaly őszi helyszíni riportunk idején is sejthető volt, hogy ez sokba fog kerülni Lukasenkónak, még ha nem is hozza meg a tüntetők igazi győzelmét. „Mostantól azonban nehezebb lesz nemet mondania Moszkvának: a Lukasenko mögött álló apparátus ugyanis pontosan tudja, hogy innentől túlélésük garanciáját nem a bázisát vesztett elnök, hanem a Kreml iránti lojalitás biztosítja. Lukasenkót – aki a múlt héten egy másfél milliárd dolláros hitelről is megállapodott Putyinnal – tehát sajátjai nem engedik majd, hogy szkanderezzen Moszkvával: így talán hamarosan belemegy az állandó orosz katonai bázis létrehozásába, később pedig a mindeddig állami kézben őrzött nagyvállalatok privatizálásába” – írtuk akkor.
Rákulcsol a baráti kéz
Lukasenko az elmúlt húsz évben sokszor lavírozott Moszkva és a Nyugat között, az integráció mélyítését ígérve. Felismerte azonban, hogy ez hatalma gyengülését jelentené, így érdemben nem lépett, amíg a moszkvai kedvezményes hitelekhez és az olcsó energiahordozókhoz elegendő volt Moszkva felé annyit felmutatnia, hogy a 9,6 milliós Belarusz nem lép a nyugati integráció útjára. (Nyugat felé pedig elég volt annyi, hogy megőrzi az ország függetlenségét Oroszországgal szemben.)
Igaz, így is volt az elmúlt évtizedben terület, ahol engednie kellett Moszkvával szemben: a földgáztranzitot orosz kézbe adta, és a belarusz gázelosztó rendszer is orosz kézbe került, ami a legfontosabb terület volt, ahol Moszkva mindenképpen ellenőrzést akart gyakorolni, cserébe azért, hogy a mélyebb integrációt egy időre félretegye. A jelek szerint eddig.
