Afgán menekültek ezrei tengődnek segítség nélkül Pakisztán határán

2021. szeptember 8. – 10:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szülők nélkül érkezett gyerekek, idősek, családosok sokasága próbál túlélni a határ pakisztáni oldalán azután, hogy elmenekültek Afganisztánból. Helyszíni beszámolók szerint azonban a spontán kialakult menekülttáborokban sokszor semmiféle segítségre nem számíthatnak.

Egy ilyen nem hivatalos menekülttáborból, a 120 ezres észak-pakisztáni Dzsaman városa mellől jelentkezett helyszíni riportjával a Deutsche Welle is:

A képeken csüggedt emberek, szülők nélkül maradt gyerekek láthatók, akik a tálib hatalomátvétel elől menekültek el Afganisztánból, amelyet húsz év után otthagyott a NATO. A katonai szövetség 125 ezer embert repülőgépekkel Kabulon át menekített ki a minden ellenállás nélkül előretörő tálibok közeledtével, ám az így kimenekített külföldiek és a nyugatiakkal együtt dolgozó afganisztániakon túl is rengetegen vannak a 38 milliós országban, akik inkább elmenekülnének a visszatért, radikális iszlámot képviselő új rendszer elől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!