Irán és Ukrajna is tagadja, hogy ismeretlenek elfoglaltak és Iránba vittek egy ukrán repülőt

2021. augusztus 24. – 11:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Különös nyilatkozatot tett egy keddi rádióinterjúban Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes, akinek elmondása szerint az egyik Afganisztánba érkező ukrán evakuációs repülőt ismeretlen fegyveresek megkaparintották, majd Iránba repültek vele. A komoly diplomáciai incidensnek tűnő eset ugyanakkor a jelek szerint valójában nem történt meg. Irán és az ukrán külügy is tagadta, hogy eltérítettek volna egy ukrán gépet, utóbbi szóvivője azt mondta, hogy Jenyin csak az evakuálás nehézségét próbálta meg illusztrálni – írja a Jerusalem Post.

„A gépünk felett valaki más vette át az irányítást vasárnap. Kedden aztán lényegében el is lopták tőlünk a repülőt, amely ismeretlen utasokkal Iránba repült ahelyett, hogy ukránokat menekített volna ki Afganisztánból”

– mondta kedden Jenyin, hozzátéve, hogy a következő három evakuálásra tett kísérlet sem járt sikerrel, mert a Kabulban rekedt ukránok egyszerűen nem tudtak kijutni a repülőtérre.

Jenyin azt is elmondta, hogy az ismeretleneknél fegyverek is voltak, de ennél többet nem osztott meg az incidensről. Nem beszélt arról, hogy mit tesz Ukrajna azért, hogy visszaszerezze a gépet, ahogy arról sem, hogy hogyan jutottak akkor haza a Kabulban rekedt ukránok, csak annyit emelt ki, hogy az ukrán diplomaták minden erejüket megfeszítve dolgoznak egész héten. Az önmagában is furcsa volt, hogy egy ennyire komoly diplomáciai esetet ennyivel intézett el a külügyminiszter-helyettes, és rövidesen kiderült, hogy valójában nem is történt ilyesmi.

Afganisztánból kimenekített ukránok szállnak le a repülőről a kijevi Boriszpili nemzetközi reptéren – Fotó: Sergei Gapon / AFP
Afganisztánból kimenekített ukránok szállnak le a repülőről a kijevi Boriszpili nemzetközi reptéren – Fotó: Sergei Gapon / AFP

Első körben az iráni Polgári Légiközlekedési Szervezet adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, melyben tagadta, hogy ismeretlen fegyveresek elloptak és Iránba vittek egy gépet. Mint írták, egy ukrán gép valóban ment Iránba, ám ez csak feltankolt Mesedben, aztán repült is tovább Kijevbe. Később aztán Oleg Nikolenko, az ukrán külügy szóvivője is megszólalt, ő az RBC-Ukraine beszámolója szerint azt mondta, hogy sem Kabulban, sem máshol nincsenek eltérített ukrán gépek, az erről szóló beszámolók tévesek.

Nikolenko azt is hozzátette, hogy minden evakuálásra szánt gép rendben hazatért, és három géppel eddig 256 embert tudtak kimenteni Afganisztánból. A szóvivő szerint Jenyin csak nagy általánosságban próbált rámutatni arra, hogy mennyire nehéz dolguk van az evakuáláson dolgozó diplomatáknak, ebből jött a félreértés. Mint mondta, a reptéren kaotikus állapotok uralkodnak, nekik viszont így is garantálniuk kell, hogy a megfelelő emberek ott legyenek a megfelelő gépeken és biztonságban haza is jussanak. A sztori főleg azért volt hátborzongató, mert tavaly januárban Irán tévedésből lelőtt egy ukrán utasszállítót, az ebből eredő konfliktus pedig egy év után is húzódott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!