Felfüggeszti az útonállást egy haiti bűnbanda, hogy eljussanak a segélyek a földrengés után a rászorulóknak

2021. augusztus 23. – 20:08

frissítve

Felfüggeszti az útonállást egy haiti bűnbanda, hogy eljussanak a segélyek a földrengés után a rászorulóknak
Segélyosztás Haitin, Les Cayes-ben – Fotó: Creditreginald Louissaint Jr. / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Jótékonysági céllal felfüggeszti az útonállást egy bűnszervezet vezetője Haitin. A tűzszünettel a csoport vezetője, Jimmy „Barbecue” Cherizier meg akarja könnyíteni, hogy a világ egyik legszegényebb országában a segélyek eljuthassanak a rászorulóknak a 2200 halálos áldozatot követelő földrengés után – írta a Sky News.

Eddig ugyanis jelentősen nehezítette az élelmiszersegélyek célba juttatását, hogy a bandák ellenőrizték az utakat, rendszeresen rabolták el a segélyszállító autókat és a segélycsomagokat.

Az egyébként is fejletlen infrastruktúrájú ország útjain uralkodó helyzet miatt a segélyeket inkább helikopterekkel szállította az ENSZ és az Egyesült Államok légiereje is, ami jelentősen megdrágította és földrajzilag is korlátozta csomagok célba juttatását – ezért döntött úgy a G9 nevű bűnszervezetet irányító Cherizier – mellesleg egykori rendőr –, hogy nem támadja meg a szállítmányokkal megrakott autókat.

Cherizier-t több gyilkossággal vádolják. Ő maga azonban úgy látja, az általa irányított szervezet csupán betölti a gyenge állami intézmények által hagyott űrt.

Haitin az egy főre eső GDP nominális értéken számolva kevesebb mint kétezer dollár, ami kevesebb mint tizede a magyar mutatónak. Magyarország területének alig harmadát adó, 11,2 millió lakosú ország 60 százaléka szegényégi küszöb alatt él az aktuális természeti katasztrófától függetlenül is.

Az országot rendszeresen sújtó tornádók mellett a Karib-tengeri szigetország magas kockázatúnak számít a földrengéseket illetően is.

A természeti katasztrófák mellett politikai bizonytalanság is jellemzi az országot. Július elején egy főként kolumbiaiakból álló zsoldoscsapat megölte az elnököt, Jovenel Moïse-t is, ami után az országban rendkívüli állapotot hirdettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!