Öt hónappal a beszorulása után most simán átment a Szuezi-csatornán az Ever Given

2021. augusztus 21. – 09:04

frissítve

Öt hónappal a beszorulása után most simán átment a Szuezi-csatornán az Ever Given

Másolás

Vágólapra másolva

Március 23-ától hat napig dugult be a világ egyik legjelentősebb tengeri útvonala, a Szuezi-csatorna, mert az Ever Given nevű konténerhajó keresztbe fordult rajta. A hajó működőképes maradt, de a hosszas egyeztetések és jogi követelések miatt sokáig nem hagyhatta el a csatornát, végül egy európai kitérő után jutott át rajta.

Az Ever Given egy hajókonvoj részeként a Földközi-tenger felől elérte a Vörös-tengert pénteken, közölte a Szuezi Csatornahatóság.

A 400 méteres konténerhajó márciustól három hónapig rostokollt a Szuezi-csatornában, mert az egyiptomi hatóságok és a hajó tulajdonosai nem tudtak megegyezni a kártérítéstől. Ezt az is hátráltatta, hogy elég zavarosak voltak a hajó illetve a rakomány tulajdonosi viszonyai. Az Ever Given végül elhagyhatta a csatornát, és három európai kikötőben, Rotterdamban, Hamburgban és Felixstowe-ban lepakolták a rakományát.

Hogy a hajó, milyen problémákat okozott a világkereskedelemben, arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A hajó most Ázsia felé vette az irányt, és pénteken sikeresen átjutott a Szuezi-csatornán. Az Ever Given egy 26 hajós konvojba csatlakozott be, amelyet révkalauzok vezettek át a csatornán.

(via BBC)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!