Leállították a foglalást a Horvátországra specializálódott, bedőlt szállásközvetítő cég oldalán

2021. augusztus 19. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lehet foglalni már annak a Horvátországra specializálódott szállásközvetítő cég oldalán, amelyik az elmúlt hetekben sorra mondta vissza a korábban lefoglalt szállásokat.

„A foglalás jelenleg nem lehetséges, mivel hibaüzenet jelenik meg, a foglalás véglegesítésekor, vagyis senkit nem érhet további kár” – válaszolta a Telex kérdésére az Adrialin.

Az utazásszervező az érintetteket általában mindössze két-három nappal az elutazás előtt értesítette arról, hogy nincs kifizetve a szállásuk, így hiába indulnának el, nem lesz hol megszállniuk. Az utazásszervező eközben a céggel szerződésben álló szállásadókat pedig arról tájékoztatta, hogy „pénzügyi nehézségekkel küzdenek”, a szállást nem tudják kifizetni, ezért azt próbálják meg kiadni másnak.

Az utasoknak kiküldött sablon emailből is nagyjából ennyi derült ki, meg az, hogy a cég ellen hivatalos átszervezési eljárás indult, ami „a vállalat újjászervezését és teljes körű működésének helyreállítását szolgálja”. Hozzátették, hogy az eljárás célja többek között az, hogy a szállásért befizetett összeget heteken belül vissza tudják fizetni. Ennél több információt azonban nem adtak és azóta sem adnak, az érintetteket pedig arra kérték, ne is keressék őket.

A Telexnek most azt válaszolták, hogy „a jelenlegi készpénzhelyzet miatt nem tudták teljesíteni az összes ügyfél foglalását”. Arra a kérdésre ugyan nem válaszoltak, hogy a helyzet összesen hány ügyfelüket érinti, azt viszont kiemelték, hogy

nem olyan csődeljárás folyik, amelyben az ügyfélnek nem járna a visszatérítés.

Azt ígérték, minden érintettel felveszik majd a kapcsolatot a visszatérítéssel kapcsolatban, és további információkat adnak, de hogy ez várhatóan mikor lesz, még ők sem látják előre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!