Izlandon járt a dubaji uralkodó lánya, lefújták a Free Latifa kampányt
2021. augusztus 10. – 15:30
frissítve
Izlandon járt a dubaji uralkodó lánya, Latifa al-Maktúm hercegnő, akinek szabadságáért az ENSZ és több jogvédő szervezet is aggódott az elmúlt években, írja a BBC. A fotót, amin a hercegnővel és annak unokatestvérével, Marcus Essabrival látható Izlandon, ismét az a Sioned Taylorként azonosított brit nő osztotta meg Instagram-oldalán, aki eddig is posztolt róla néha.
A Free Latifa kampány alapítói a kép megjelenése után hétfőn közleményt adtak ki, amelyben közölték, hogy lefújják a kampányt.
„Úgy döntöttünk, hogy a lezárjuk a Free Latifa kampányt, hiszen annak fő célja az volt, hogy Latifa szabadon élhesse az életét. Nagy utat tettünk meg ennek a célnak az elérése felé”
– áll a közleményben. David Haigh, a kampány egyik alapítója viszont arra figyelmeztetett, hogy óvatossággal kell szemlélni a történteket, és továbbra is szoros figyelemmel kell kísérni a hercegnő helyzetét.
A dubaji királyi család nem kommentálta a legújabb fotót.
Mint írtuk, a 35 éves hercegnő korábban már többször is meg akart szökni az apjától, Mohamed bin Rásid al-Maktúmtól, aki állítása szerint gyakorlatilag egy kalitkában tartotta őt fogva. 2018-ban egy finn barátnőjével próbált elmenekülni Dubajból, de pár nap után lekapcsolták őket.
Latifa hercegnő kalandos történetéről itt írtunk bővebben.