Jó pár mentális betegséggel küzd a QAnon sámán

2021. július 24. – 10:58

frissítve

Jó pár mentális betegséggel küzd a QAnon sámán
Fotó: Jonathan Oatis / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Börtönpszichológusok szerint a Capitolium január 6-i megtámadásának egyik legismertebb résztvevője, a Qanon sámánként elhíresült Jacob Chansley különféle mentális betegségekkel küzd, ezért ügyvédei vádalkuról egyeztetnek az ügyészséggel. Ő az, aki szarvas-prémes sisakban, több zavargóval együtt üvöltve vonult a Capitolium épületében, miközben a szenátus tagjai az elnökválasztás eredményéről tárgyaltak volna.

A Reuters írja, hogy Albert Watkins, a sámán-ruhában járkáló férfi ügyvédje egy interjúban elmondta, védence

bipoláris zavarral, szorongásos betegséggel küzd, depressziós és skizofrén.

Ráadásul az állapota rosszabbodott a Virginia államban található alexandriai börtönben, főként a magánzárkában töltött időszakok miatt. Az ügyvéd szerint nem új betegségek ezek, Chansley 2006-os egészségügyi papírjaiban is megtalálhatóak már a diagnózisok.

Az ügyészség egyelőre nem reagált az ügyvéd szavaira, írja a Reuters.

Korábban Royce Lamberth szövetségi bíró azért utasította el Chansley szabadon bocsátási kérelmét, mert a sámán a 60 Minutesnek adott interjújában azt mondta, hogy békésen viselkedett a Capitoliumban. A bíró szerint ezzel teljesen elrugaszkodott a valóságtól, és ha nem ismeri fel a tetteinek súlyosságát, akkor a bíróság nem hiheti el, hogy nem követ el hasonlót, ha szabadon mozoghat.

Arról, hogy Chansley-t hogyan falta fel, emésztette meg és köpte ki a QAnon összeesküvés-elmélet, ebben a cikkben írtunk többet. Például, hogy megjárta a katonaságot – a haditengerészetnél szolgált –, innen leszerelve talált rá a pszichedelikus drogokra (a varázsgombára, illetve a meszkalint tartalmazó peyote kaktuszra), és az ezeket a szereket aktívan használó sámánisztikus, őslakos amerikai indián kultúrára és hitvilágra. Egy ezoterikus-spirituális podcast (itt meghallgatható, 64 perc) vendégeként 2019 őszén azt mondta, már húsz éve járja a sámánok útját, eközben találkozott UFO-kkal, harcolt démonokkal, és kigyógyította az apját a végstádiumú rákból.