A második világháború óta nem látott mértékben esett tavaly a várható élettartam az Egyesült Államokban
2021. július 21. – 12:06
frissítve
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) frissen kiadott adatai szerint 77,3 évre csökkent 2020-ban a várható élettartam az Egyesült Államokban, amivel az elmúlt évtizedek folyamatos javulása után ismét a 2003-as szintre esett vissza ez a mutató. Egészen pontosan 1,5 évvel lett alacsonyabb a várható élettartam tavaly a koronavírus-járvány, a drogok általi túladagolás, a gyilkosságok és a krónikus betegségek miatt, ami a legnagyobb csökkenés 1943 óta – írja a The Wall Street Journal.
Elizabeth Arias, a CDC jelentésének vezető szerzője elmondta, hogy ő maga még csak történelemkönyvekben látott ilyen drasztikus csökkenést, és azt is hozzátette, hogy 2021-ben sem fog visszatérni a várható élettartam a járvány előtti szintre. Sőt, ha feltűnik egy olyan variáns, amely ellen kevésbé hatásos a vakcina, akkor idén még tovább is csökkenhet majd. Egyelőre a járvány pontos hatásait sem lehet megsaccolni, hiszen
- a koronavírus miatt például cukorbetegek és magas vérnyomásban szenvedők is eltolták, vagy kihagyták a kezeléseiket,
- a távolságtartás pedig a megszokott rutinok felborulásával és extra stresszel járt.
A tavalyi csökkenés oroszlánrészéért természetesen a koronavírus-járvány volt felelős, a vírusfertőzésnek 385 201 halálesethez volt köze az országban a CDC adatai szerint, ezzel a harmadik legtöbb halált okozta 2020-ban a szívbetegségek, illetve a rák mögött. A szakértők szerint ugyanakkor ezek jelentős részét meg lehetett volna akadályozni, ha határozottabban lépnek fel a járvánnyal szemben.
Ezen túl a gyilkosságok, a cukorbetegség és a túlzott alkoholfogyasztáshoz köthető krónikus májbetegségek is hozzájárultak a csökkenéshez. Ezek közül elsősorban a gyilkosságokat érdemes kiemelni, ezek mennyisége ugyanis jelentősen nőtt a nagyobb amerikai városokban a gazdasági visszaesés, a lezárások, illetve a rendőrök elleni tüntetések miatt. A CDC szerint a várható élettartam akár még többet is eshetett volna, de rákban, illetve alsó légúti megbetegedésekben tavaly a vártnál kevesebben haltak meg.
A legnagyobb csökkenést a járvány által érzékenyebben érintett feketéknél, illetve spanyolajkúaknál lehetett megfigyelni, azon belül is a spanyolajkú férfiaknál – az ő várható élettartamuk 3,7 évvel csökkent, így most 75,3 éven áll. A nemek között is óriási a különbség, a nők várható élettartama 5,7 évvel magasabb a férfiakénál, alighanem mert több férfi halt meg a járvány miatt, mint nő. Egy szakértő szerint az Egyesült Államokban nagyobb hatással volt a járvány a várható élettartamra, mint más fejlett országokban. Az 1918-ban kitört influenzajárvány idején viszont még ennél is sokkal jobban visszaesett a várható élettartam, akkor 11,8 év volt a csökkenés.