A feketék várható élettartama 2, a spanyol ajkúaké 3 évvel csökkent az USA-ban a koronavírus miatt

2021. január 19. – 06:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Covid-19 több mint egy évvel csökkentette a várható élettartamot az Egyesült Államokban, írja az MTI.

A koronavírus-járvány okozta halálok miatt 1,13 évvel csökkent az amerikaiak születéskor várható élettartama, az elmúlt 40 évben ez a legnagyobb éves visszaesés a várható élettartamban – közölték a Princeton és a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói.

A koronavírus-járvány több mint 336 ezer ember életét követelte 2020-ban az Egyesült Államokban.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmány előrejelzése szerint a születéskor várható élettartam 77,48 év lesz, ami a legalacsonyabb 2003 óta.

A csökkenés még jelentősebb a kisebbségek körében: a feketék esetében 2,1 évvel 72,78 évre, a spanyol ajkúaknál 3,05 évvel 78,77 évre esik vissza. A fehérek körében jóval kisebb – 0,68 év – lesz a csökkenés, esetükben a várható élettartam 77,84 év lesz.

A feketék és spanyolajkú amerikaiak körében aránytalanul magas a koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19 miatt elhunytak száma. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy munkahelyeik, kiterjedt családi kapcsolataik által jobban ki voltak téve a megfertőződés veszélyének, ráadásul rosszabb egészségügyi ellátásban részesülnek – magyarázta Theresa Andrasfay, a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatója.

A spanyol ajkúaké is jelentősen csökkent

A szakemberek szerint a Covid-19 látszólag megsemmisítette azokat a sikereket, amelyeket 2006 óta értek el a feketék és a fehérek várható élettartama közötti különbség csökkentésében az Egyesült Államokban.

A spanyol ajkúak körében a fehérekhez képest mindig is alacsonyabb volt a halálozás – ez a jelenség latin paradoxonként ismert –, több mint három évvel hosszabb volt várható élettartamuk. Most azonban a járvány miatt kevesebb mint egy évre zsugorodott a különbség.

„Különösen megdöbbentő a latinok várható élettartamának csökkenése annak fényében, hogy körükben a fehér és a fekete lakossághoz viszonyítva alacsonyabb a Covid-19 kockázati tényezőit jelentő legtöbb krónikus betegség aránya” – mondta Noreen Goldman, a Princeton kutatója.

Ritkán van csökkenés

A szakemberek szerint a várható élettartam a lakosság egészségének fontos fokmérője és információs eszköz a Covid-19 hatásainak elemzésére.

A járvány előtti évtizedekben az évenkénti javulás az amerikaiak várható élettartamában ugyan kismértékű volt, de csökkenés szinte soha nem fordult elő. A kivételt a 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben megállapított 0,1 év éves csökkenés jelentette, amelyet a kutatók elsősorban a középkorú fehérek körében a kábítószertúladagolásnak, az alkoholfogyasztás miatt fellépő májbetegségeknek és az öngyilkosságoknak tulajdonítottak.

A spanyolnátha miatt 7-12 évvel esett vissza

Az utolsó nagy világjárvány, amely jelentősen csökkentette a várható élettartamot, 1919-ban a spanyolnátha volt, amikor rendkívüli mértékben, 7-12 évvel esett vissza a várható élettartam.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 23 932 551-en fertőződtek meg és 397 561-en haltak meg a kórban a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!