Az áradások után Belgiumban és Hollandiában is apadni kezdett a legtöbb folyó vízszintje

2021. július 18. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi napokban a Telexen is rendszeresen beszámoltunk a a Nyugat-Európát, főként Belgiumot, Hollandiát és Németországot sújtó áradásokról, melyeknek Németországban és Belgiumban legalább 180 halottja van már. Belgiumban és Hollandiában most úgy tűnik, hogy kezd csillapodni a helyzet, a helyi média beszámolói szerint legtöbb folyó vízszintje stagnált vagy apadni kezdett a hét végére a szerdán kezdődött heves esőzek után a két országban – írja az MTI.

Belgiumban egy folyó miatt még kell aggódni

A belga sajtó beszámolója szerint vasárnap délelőtt már csak a Mehaigne, a korábban megáradt Meuse egyik mellékfolyójának magas vízszintje okozott aggodalmat, bár azt hozzá kell tenni, hogy az ország déli és keltei felében fekvő Namur és a Liege, valamint a leginkább érintett Limburg tartományok fő vizei és mellékfolyói miatt továbbra is riasztási fokozat van érvényben.

A három napon át tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradásokban Belgiumban huszonheten haltak meg, a holttestek közül huszonhármat a Meuse egyik mellékfolyója, a Vesdre völgyében találtak meg. Az illetékes hatóságok jelenleg is kutatnak az áldozatok után, különösen az összeomlott épületekben – egy esetben hallottak is segélykiáltásokat egy ilyenből, de mentésre ebben az esetben nem volt lehetőség –, tucatnyi embert pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Az áradások elvonulása utáni utcakép Belgiumban. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

Több mint harminchétezer háztartásban továbbra sincs áram a kelet-belgiumi Liege és Vallon-Brabant tartományokban. Az országban több helyütt megkezdték a házak takarítását, ám mivel a statikai felmérések hosszú ideig eltarthatnak, a több száz kitelepített lakónak az átmeneti szállásokon kell maradnia. Továbbra is tart az elárasztott pincék és mélygarázsok szivattyúzása, a csapvíz azonban minden településen ismét iható Belgiumban.

Hollandiában megszűnt az áradásveszély

A holland sajtó vasárnapi beszámolója szerint az ország minden folyóvizén megszűnt az áradásveszély, az ország keleti felének legnagyobb folyója, a Maas vízszintje azonban továbbra is emelkedik a Németországból érkező esővíz miatt. A szakértők megkezdték a Maas folyó gátjai stabilitásának ellenőrzését, a hadsereg sürgősségi javításokat végez a Maastricht közelében korábban megsérült gáton. Arra is figyelmeztettek, hogy az átázott és meglazult gátak átszakadhatnak.

A dél-kelet hollandiai Limburg tartományban fenntartják a magas készültségi szintet, a régióban evakuált több mint tízezer lakó többségét leghamarabb vasárnap este tájékoztatják arról, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba. Több település, köztük Hammerveld és Roermond lakói már vasárnap este hazatérhetnek. Hollandiában nincs halálos áldozata a szerdán kezdődött heves esőzések okozta áradásoknak.

A nyugaton levonuló árral egyébként még nem szűnt meg a veszély, mert tovább vonul délkeletre: Bajorországban is áradásra figyelmeztetnek, Ausztriában pedig Salzburg tartományban kellett embereket kimenteni egy alámosott épületből. A németországi és az ausztriai áradások után Szlovákiában is gyors emelkedésbe kezdett a Duna vízszintje, és bára magyarországi szakaszon még nincs készültség, az árhullám feltehetően napokon belül elérheti hazánkat is. Esztergomnál jelenleg 241 centit mértek, az elsőfokú készültség 500 centinél léphet életbe.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!