14 további holttestet találtak a floridai toronyház romjai között, elemzik a betonminták sótartalmát

2021. július 9. – 20:03

frissítve

14 további holttestet találtak a floridai toronyház romjai között, elemzik a betonminták sótartalmát
Mentési munkálatok a toronyház romjainál – Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

További 14 holttestet találtak a Miami közelében lévő Surfside városában két hete összeomlott toronyház romjai között. A halálos áldozatok száma ezzel 78-ra emelkedett, de több tucat ember sorsáról továbbra sem tudni – írja a CNBC.

A mentőcsapatok szerdán bejelentették: 14 nap erőfeszítései után befejezik a túlélők utáni kutatást, és áttérnek a holttestek felkutatására. Most már semmi esélyt nem látnak arra, hogy élve találjanak rá emberekre a romok között.

Hatvankét embert továbbra is eltűntként kezelnek, az ő sorsukról nem tudni. A mentésben részt vevők most elsősorban azon dolgoznak, hogy ellenőrizzék: az eltűntként nyilvántartott emberek a Champlain Towerben voltak-e, amikor az összeomlott.

A Surfside-ban 1981-ben átadott, 136 lakásos társasház egyik szárnya június 24-én omlott össze. 55 lakás semmisült meg. A toronyház lakóinak többségét álmában érte a katasztrófa.

Levine Cava, Miami-Dade polgármestere azt mondta: az amerikai szabványügyi intézet (NIST) nagyon jelentős előrelépést tett a tragédia okainak vizsgálata során. Már több mint kétszáz bizonyítékot gyűjtöttek össze, amelyeket egy washingtoni laboratóriumban elemeznek.

Levine Cava arra szólította fel a helyieket, hogy a vizsgálatokat ők is segíthetik a házomlásról készült képeikkel, videóikkal. A szakemberek talajradarokkal vizsgálják a Champlain Tower épen maradt északi szárnyát is, és elemzik a betonminták sótartalmát, szilárdságát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!