EU-s diplomáciai bojkott a pekingi olimpiára, a Fidesz megint Kína mellett szavazott

2021. július 9. – 21:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadott egy Kínát bíráló határozatot, mellyel a kínai emberi jogsértések ellen tiltakoznak. Diplomáciailag bojkottálni kívánják a pekingi téli olimpiát is. A fideszes képviselők azon kevesek között voltak, akik a javaslat ellen szavaztak.

A 2022-es pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára szólít fel az az EP-határozat, amit nagy többséggel, 578:29 arányban fogadtak el Strasbourgban (73-an tartózkodtak) – írja a Guardian.

A határozat az EU és az uniós tagállamok tisztviselőit szólítja fel, hogy utasítsák vissza a hivatalos meghívásokat a téli olimpiára, amennyiben Kína nem tesz érdemi lépéseket Hongkong, az ujgurok elnyomása és Tibet ügyében a jogsértések megszüntetésére. A 28 pontos EP-határozat a leghatározottabban elítélte a legnagyobb hongkongi ellenzéki újság, az Apple Daily bezárását, és felszólította Pekinget, hogy szüntesse meg az újságírók zaklatását, és engedje szabadon a jogtalanul bebörtönzötteket.

A határozatot az összes meghatározó pártcsalád támogatta. A 29 „nem” szavazat jelentős részét a fideszes EP-képviselők adták le. A KDNP-sként az Európai Néppártban maradó Hölvényi György tartózkodott, a magyar ellenzéki képviselők igennel szavaztak. Magyarország idén már többször megvétózta a Kína elleni közös EU-s fellépést, ami a német külügy nyilvános rosszallását is kiváltotta.

A globális közönségnek szóló kínai pártlap a „legradikálisabb és szélsőségesebb nyugati ideológiák gyűjteményének” nevezte az EP-határozatot, és leszögezte, hogy Kína nem fogja feladni az alapvető érdekeit csak azért, mert egyes nyugati erők nem támogatják a kínai olimpiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!