A saját szövetségese buktatta meg, mégis sikerült visszatérnie a hatalomba Svédország szociáldemokrata miniszterelnökének, Stefan Löfvennek. Az MTI arról ír, hogy a szocdemek mellett a zöldek szavaztak Löfven mellett – és a két párt együtt folytatja majd a kormányzást.
Bár a kormányfő csak 116 támogató szavazatot kapott a 349 fős parlamentben, 60-an tartózkodtak, és 173 képviselő szavazott nemmel,
a svéd rendszer szerint ha nincs meg a 175 fős abszolút többség az ellenzék mögött, akkor érvényes a miniszterelnök megválasztása.
Míg az eddig Löfven mellett álló Liberálisok az ellenzékkel együtt szavazták le a kormányfőt, az előző koalíciót robbantó Baloldali Párt a Centrumpárttal együtt tartózkodott a szavazásnál. Korábban arról írtunk, hogy a 2018-as megalakulása óta igen ingatag kormánytöbbséget a Baloldal egy lakbér-liberalizációs reformterv miatt buktatta meg (együtt a szélsőjobboldallal), azóta viszont ettől a tervtől elálltak a centristák.
A Baloldal pedig már a bizalmatlansági indítvány megszavazása után kijelentette, hogy nem engedne hatalomhoz jutni egy jobboldali koalíciót Svédországban. Ezeknek a tényezőknek – és persze kiváló tárgyalási képességeinek – köszönhetően a 2014 óta kormányzó Stefan Löfven tovább irányíthatja a skandináv országot.
Sőt, az eddigi legnehezebb svéd kormányválság után úgy tűnik, Löfven kitarthat a kormány élén a ciklus végéig – a tervek szerint ugyanis 2022. szeptember 11-én tartanak majd parlamenti választásokat Svédországban. A svéd belpolitika legforróbb júniusi napjait ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.