Robbantással megsemmisítették a beomlott floridai épület maradékát
2021. július 5. – 06:10
frissítve
Az Elsa hurrikán közeledése miatt inkább berobbantották annak a 12 szintes floridai épületkomplexumnak a maradékát, amely június 24-én omlott össze szerkezeti hibák miatt – jelentette a CNN. A tragédiának 21 halálos áldozata és 121 eltűntje van. A történtekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
Az irányított robbantást helyi idő szerint vasárnap este 10 után hajtották végre Miami hatezer fős elővárosában, Surfside-ban.
A mentési munkálatok egy héttel az omlás után is folytak, abban a reményben, hogy találnak túlélőket a romok alatt. Az áldozatok végső számát egyelőre nem lehet tudni az eltűntek nagy száma miatt.
A mentőegységek eddig kockázatot vállaltak az omlásveszélyes épületmaradék tövében kutatva, mostanra azonban már nem várhattak tovább a tornádó miatt, így az irányított robbantás mellett döntöttek.
Surfside polgármestere szerint mindez nem jelenti a mentési munkálatok végét: „Addig folytatjuk, amíg minden testet ki nem emelünk a romok alól” – mondta Charles Burkett.
Korábban a Champlain Towers South összeomlása miatt az épület keleti párját, a Champlain Towers Eastet is kiürítették.