Kim Dzsongun fogyásnak indult, és az állami propaganda phenjani könnyeket mutogat

2021. június 28. – 14:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea népe Kim Dzsongun elvesztett kilói miatt aggódik, könnyekre fakadt lefogyott vezetője láttán – adta hírül az észak-koreai állami média.

„Népünk szíve megsajdult, amikor megláttuk lesoványodva. Mindenki azt mondja, hogy könnyek tolultak a szemébe” – szólaltatott meg az ottani köztévé egy férfit.

A 37 éves diktátor valóban fogyott, de azért túlzás lenne még egyszerűen túlsúlyosnak is nevezni, nemhogy soványnak. Korábban 140 kilós volt, és ebből adhatott le úgy húszat, ami 170 centiméteres magasságához még mindig bőven az optimális fölött van.

Kim Dzsongun egy június 18-án kiadott fotónFotó: AFP
Kim Dzsongun egy június 18-án kiadott fotónFotó: AFP

Egyes dél-koreai elemzők szerint Kim Dzsongun egyszerűen fogyókúrás étrendidőszakon van túl, amit egészsége érdekében vállalt, mások viszont úgy vélik, betegség állhat a súlyvesztés mögött.

Kim sok alkoholt iszik, dohányzik és családjában előfordultak szívproblémák. Mind nagyapja – Észak-Korea diktátor-dinasztiájának megalapítója –, mind apja szívbajban haltak meg.

A diktátor fizikai vagy egészségi állapotának taglalása szigorúan tabutéma a kommunista országban, ezért is keltett feltűnést a nemzetközi sajtóban is, hogy a phenjani állami televízió ennek a kérdésnek szentelte műsorideje egy részét.

A CNN azt írja, hogy mivel csak egyszer ment le ez a műsor adásban, az is lehet, hogy egyszerűen átcsúszott a cenzorokon az interjú. Egy elemző pedig azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Kim fogyásáról azért kerülhetett adásba műsor, hogy azt a látszatot keltsék, nem nagy ügy a súlyvesztés. De olyan spekuláció is felmerült, hogy Kimet majd úgy adják el a nézőknek, mint aki népéért dolgozva túlhajszolja magát.

Lenne is miért, az észak-koreai vezető nemrég elismerte, hogy komoly gondok vannak az élelmezéssel az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!