Egy spanyol bíróság jóváhagyta a botrányhős McAfee kiadatását az Egyesült Államoknak

2021. június 23. – 19:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy spanyol bíróság engedélyezte John McAfee kiadatását az Egyesült Államoknak, a magát vírusirtókból megszedő, majd az utóbbi években a kriptovalutákra átnyergelő férfit adóelkerüléssel vádolják, amiért az AP szerint 30 év börtönt is kaphat.

A spanyol bíróság döntése ellen még lehet fellebbezni, és a kiadatáshoz a spanyol kormány beleegyezése is kell.

A 75 éves McAfee-t tavaly októberben fogták el a barcelonai reptéren. Elrendelték, hogy a kiadatási tárgyalása végéig börtönben kell maradnia. Júniusban videón bejelentkezve McAfee azt állította, hogy politikailag motiváltak az ellene felhozott vádak, és élete végéig börtönbe zárnák, ha kiadják az Egyesült Államoknak.

A vádirat szerint McAfee rendkívül kreatív módokon kerülte el az adófizetést, beleértve ebbe a mások nevének használatát is, emellett pedig 2014-től 2018-ig szándékosan nem adta be az adóbevallását. Ha elítélik, a férfi egyenként akár öt évet kaphat az ötrendbeli adóelkerülésért, az adóbevallás ötszöri kihagyásáért pedig egyenként egy év börtönnel sújthatják. McAfee-t emellett azért is beperelték, mert nem tette világossá, hogy pénzt kapott ún. ICO-k, vagyis blokklánc hálózatokon keresztül történő finanszírozási megoldások népszerűsítéséért – dacára annak, hogy állítólag 23 millió dollárnyi bitcoint és ethereumot kapott ezért. A férfi egyébként később beárazta ezt a szolgáltatást, és tweetenként 105 ezer dollárt kért érte.

Mint arról októberi elfogásakor írtunk, nem csak emiatt keresték McAfee-t az elmúlt években. McAfee neve a legtöbb embernek alighanem az azonos nevű vírusirtó miatt lehet ismerős (a cégtől valójában már 1994-ben távozott), az utóbbi években azonban a 75 éves szoftverfejlesztő afféle modern törvényenkívüli fenegyerekként vonult be a köztudatba – még úgy is, hogy a tényleg filmbe illő sztorijairól nagyjából senki sem tudta eldönteni, hogy mennyi igaz belőlük.

A szoftverkirály a 2020-as elnökválasztáson (és már a 2016-oson is) a Libertárius Párt jelöltjeként indult, a kampányt azonban saját szavaival élve száműzetésből tolta végig, miután állítása szerint megvádolták őt azzal, hogy az Egyesült Államok elleni bűncselekmények elkövetésére használt fel kriptovalutákat. A videóban, amiben mindezt közölte, arról is beszélt, hogy nyolc éve nem fizetett adót (ami, mint később kiderült, nem volt a legjobb ötlet).

2019 júliusában aztán egy másik posztban arról írt, hogy a CIA megpróbálta begyűjteni őket, amit egy olyan képpel illusztrált, amin egy hajón pózol fegyverrel a kezében. Mint írta, pár napig nem fog hallatni magáról, de hamarosan újra jelentkezik. Az izgalmasnak tűnő kaland a Dominikai Köztársaságban ért véget, ahol McAfee-t több társával együtt letartóztatták, de állítása szerint kedvesen bántak velük, és hamar el is engedték őket.

2016-ban egy dokumentumfilmben is feldolgozott epizód volt, amikor a férfi 2012-ben állítólag felfogadott egy bérgyilkost, hogy ölje meg a szomszédját Belize-ben. A botrányok miatt a McAfee nevű vállalatot átmenetileg birtokló Intel is elhatárolódott, így 2017 óta az megint önálló cégként működik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!