Holtan találták cellájában John McAfee-t, miután egy spanyol bíróság jóváhagyta a kiadatását

2021. június 23. – 21:55

frissítve

Holtan találták cellájában John McAfee-t, miután egy spanyol bíróság jóváhagyta a kiadatását
John McAfee egy 2016-os internetbiztonsági konferencián Kínában – Fotó: Fred Dufour / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Holtan találták John McAfee-t a spanyol börtönben, ahol eddig fogva tartották – írja a Reuters. A hatóságok szerint minden jel öngyilkosságra utal.

Ahogy korábban írtuk, egy spanyol bíróság jóváhagyta a 75 éves férfi kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol adóelkerüléssel vádolták. Akár 30 év börtönt is kaphatott volna. McAfee fellebbezhetett volna a bíróság döntése ellen.

Tavaly októberen fogták el a spanyol rendőrök, és a kiadatási tárgyalása végéig börtönben kellett maradnia. McAfee korábban azt mondta, hogy az ellene felhozott vádak politikailag motiváltak, és egyszer arról írt Twitteren, hogy ugyan a hatóságok azt állítják majd, hogy öngyilkos lett, de valójában nem ölné meg magát.

A vádirat szerint több különböző módszerrel érte el, hogy ne kelljen adót fizetnie, többek között úgy, hogy mások nevét használta, és 2014 és 2018 között nem adta be az adóbevallását.

Ugyan róla nevezték el a híres vírusirtóját, de 1994 óta nem dolgozott a cégnél. Azóta kalandos életet élt, ahogy októberben írtuk, afféle törvényen kívüli fenegyerek volt. 2016-ban és 2020-ban a Libertárius Párt jelöltje volt, egy videóban bevallotta, hogy nem fizetett adót, és egy éve arról posztolt, hogy a CIA üldözi, úgyhogy felfegyverkezve kihajózik és eltűnik pár napra.

„A CIA megpróbált begyűjteni minket. Kihajóztunk, hamarosan jelentkezünk. Pár napra eltűnök” – írta – Fotó: Twitter
„A CIA megpróbált begyűjteni minket. Kihajóztunk, hamarosan jelentkezünk. Pár napra eltűnök” – írta – Fotó: Twitter

Hasonlóan izgalmas történet volt az a 2016-ban egy dokumentumfilmben is feldolgozott epizód, amikor a férfi 2012-ben állítólag felfogadott egy bérgyilkost, hogy ölje meg a szomszédját Belize-ben. A botrányok miatt a McAfee nevű vállalatot átmenetileg birtokló Intel is elhatárolódott, így 2017 óta az megint önálló cégként működik.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában.

Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!