Az Európai Bizottság részletesen vizsgálja majd a melegellenessé tett pedofiltörvényt

2021. június 16. – 13:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő héten tárgyalhat az Európai Tanács egyik legfontosabb szerve, az Általános Ügyek Tanácsa a kedden elfogadott, melegellenessé eltérített pedofiltörvényről, pontosabban a meleg kirekesztésére alkalmas módosításokról – erről Clément Beaune, Franciaország európai ügyekért felelős államtitkára beszélt a 24.hu-nak a Globsec21 konferencián, Pozsonyban.

Beaune a lapnak azt mondta, más nagy tagországokkal, köztük Németországgal szeretnék elérni, hogy a módosításokról tárgyaljanak a tanácsban, kifejezetten aggódnak ugyanis amiatt. A Jobbik és a kormánypárt által megszavazott törvényt a német külügyi államminiszter és az amerikai nagykövetség is kritizálta.

A franciák európai ügyekért felelős államtitkára szerint bár eddig is ismert volt, hogy vannak gondok Magyarországon a jogállamisággal, ezek a módosítások alkalmasak arra, hogy szándékosan és direktben célozzanak egy adott embercsoportot. Szerinte ilyenkor két megoldás lehet: az egyik a politikai nyomás, a másik pedig, hogy a célba vett embereket támogatják a negatív hatásokkal szemben.

Franciaország 2022 elején veszi át az unió legfontosabb szervezőjének, a soros elnökségnek a szerepét a mostani elnöktől, a Portugáliát követő Szlovéniától. Arra a kérdésre, hogy a francia elnökség keményebb fellépést tervez-e Magyarországgal szemben, mint várhatóan a szlovén, azt válaszolta a lapnak Beaune, hogy reméli, a szlovén soros elnökség nem hagyja majd teljesen figyelmen kívül a jogállam kérdését. Ugyanakkor bízik abban, hogy a jogállami mechanizmus a jövőben direktebb, szélesebb hatáskörű eszköz lesz.

Közben az EUrológus kérdésére az Európai Bizottság jogi ügyekért felelős szóvivője, Christian Wigand azt mondta a Bizottság napi sajtótájékoztatóján: tudnak róla, hogy elfogadták a törvényt kedden délután, és majd részletesebben meg is fogják vizsgálni. Általánosságban beszélt arról is, hogy egy olyan unióért állnak ki, ahol mindenki az lehet, aki akar.

Emlékeztetett arra is, hogy az uniós tagállamoknak megfelelő egyensúlyt kell találniuk aközött, hogy a gyerekeket védik a káros tartalmaktól, és az alapjogok védelmét is fenntartsák – írja a hvg.hu. Arra, hogy mennyi idő kell még a Bizottságnak a cselekvésre, a Bizottság vezetőszóvivő-helyettese, Dana Spinant azt mondta:

„Nem rettenünk meg, ki fogjuk fejezni a véleményünket, de azt alapos elemzésre kell építeni, hogy mi is szerepel valójában a törvényben, és mi azzal a gond. Nem fogunk rögtön eredményt hirdetni, és felületes elemzést adni a törvényről, amit épp csak elfogadtak.”

Mialatt a Bizottság még a részletes elemzésre készül, az Európai Néppárt holland képviselője, Jeroen Lenaers rendkívüli ülést kezdeményezett az Európai Parlament állampolgári jogi, jogi és belügyi szakbizottságában. A Twitteren a Guardian cikkét linkelte, mellé pedig azt írta, hogy a törvény egyértelműen megsérti az uniós alapjogokat, aminek egyik alappillére a megkülönböztetés tilalma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!