Körözést adtak ki a betiltott Navalnij-alapítvány igazgatója ellen

2021. június 11. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium pénteken a héten betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója, a litvániai emigrációban élő Ivan Zsdanov ellen, írja az MTI. Az ellenzéki aktivista több büntetőügy gyanúsítottja Oroszországban, egyebek között csalás, valamint egy olyan szervezet létrehozása miatt, amelynek tevékenysége „erőszakhoz kötődik”.

Apját, Jurij Zsdanovot március végén Rosztov-na-Donu városban hatáskör túllépése címén letartóztatták. Az aktivista szerint az intézkedés összefüggésben állhat az ő politikai tevékenységével.

Az FBK-t a jelenleg is fogvatartott ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij alapította – ezt két másik, Navalnijhoz kötődő szervezettel együtt szerdán szélsőségesnek minősítette és betiltotta egy moszkvai bíróság, helyt adva a ügyészség állításának, miszerint a csoportok célja „a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához”, egyebek között a „színes forradalmak” forgatókönyvének alkalmazásával. A szélsőséges szervezetek tagjai egy múlt héten hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítik passzív választójogukat. Nem indulhatnak jelöltként például a szeptemberben esedékes parlamenti választáson sem.

A moszkvai Vörös téren pénteken öngyilkosságot imitáló performanszot mutatott be Pavel Kriszevics aktivista. Az ügyben huliganizmus címen büntetőeljárás indult. Ha bűnösnek találják, egymillió rubelig (4 millió forint) terjedő bírságra, kényszermunkára vagy hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint az aktivista kétszer a levegőbe lőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert, az „elnyomás” ellen tiltakozva. Kriszevicset korábban akciói miatt többször is ítélték 10-25 napos elzárásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!