Az orosz bíróság a szélsőségesek kategóriába sorolta a Navalnijhoz köthető szervezeteket

2021. június 10. – 16:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta, a bíróság életbe léptette azt az új szabályozást, amelynek értelmében szélsőséges szervezetnek minősül két Alekszej Navalnij ellenzéki aktivistához köthető csoport. A CNN írja, hogy ennek értelmében a két szervezetnek fel kell oszlatnia magát, a tagok pedig nem indulhatnak a következő orosz választáson.

A két szervezet közül az egyik Navalnij körzeti irodája, a másik pedig egy antikorrupciós csoport (FBK), amelyet ő alapított, és orosz korrupciós ügyek feltárásával foglalkoznak. Az ítélet értelmében az FBK kénytelen átadni a tulajdonjogát az orosz kormánynak. Navalnij másik szervezete egyébként több tüntetés szervezésében is részt vett Oroszországban, de a várható ítélet előtt már feloszlatták magukat. Mindkét szervezet fellebbez az ítélet ellen, amelyet zárt kapuk mögött, az érintettek teljes kihagyásával hoztak meg.

Ha a szervezetek tagjai a továbbiakban is végeznek politikai munkát és akciókat, akkor akár hat év börtönre is ítélhetik őket.

A hírre elutasítóan reagált az amerikai és a brit külügy is. Mindeközben Navalnij épp a börtönbüntetését tölti egy korábbi szabadlábra helyezés megszegésének köszönhetően.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!