A második oltás után már azonnal lehet utazni Horvátországba, nem kell 14 napot várni

2021. június 11. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Enyhített a beutazási feltételen Horvátország: már nem szükséges 14 napnak eltelnie a második oltást követően, aki ugyanis azt megkapta, már utazhat is. Fontos, hogy Horvátországban elfogadják a magyar védettségi igazolványt függetlenül az oltáshoz használt vakcina típusától, de emellé be kell mutatni egy másik igazolást is, amin mindkét oltási dátum fellelhető.

Az MTI híre szerint a schengeni országokból Horvátországba érkezőkre igazak a fentiek. Emellett egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot, míg az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba – mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigéngyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

Meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét is, a korábbi 23 óra helyett éjfélig tarthatnak nyitva, valamint engedélyezik a beltéri sportolást és versenyek megrendezését. Ez utóbbit azzal a feltétellel, hogy továbbra is legfeljebb száz főben határozták meg a résztvevők felső létszámhatárát.

Horvátországban az elmúlt 24 órában 134 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 358 3979-et. A vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében 13-an haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8123-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 465 beteget ápolnak, közülük 44-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 386 564-en kaptak védőoltást, közülük 656 325-nek már a második adag vakcinát is beadták. A kormány június végéig szeretné beoltani a felnőtt lakosság felét, ehhez azonban még legalább 300 ezer embernek kell megkapnia valamelyik vakcina első adagját.