Nagyobb volt a lezárások gazdasági kára a magyarok szerint, mint amennyire használt az egészségügynek

2021. június 3. – 05:18

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok úgy érzik, a dolgok inkább rossz irányba haladnak a hazájukban – de nincsenek ezzel egyedül az Európai Unióban, derül ki az Eurobarometer legfrissebb kutatásából. Az EU 27 tagállamában elvégzett felmérés szerint

míg az uniós polgárok többsége fontosabbnak tartotta a járványügyi korlátozások egészségügyi hasznát a gazdasági károknál, addig a magyarok pont az ellenkezőjét érezték.

A felméréseket itthon március 17. és április 1. között végezték el 1046 személyes interjú keretében – míg uniós szinten több mint 26 ezer embert kérdeztek meg személyes vagy online módon március 16. és április 12. között.

Nagyobb volt a gazdasági kár, mint az egészségügyi előny?

A csütörtökön közzétett adatok szerint az uniós polgárok közel fele ismerte az EU intézkedéseit a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, azonban a megkérdezettek szűk többsége (50 százalék) elégedetlen volt a pandémia uniós kezelésével. Ehhez képest a magyarok jóval pozitívabban nyilatkoztak az uniós intézmények szerepéről, sőt: az itthon megkérdezettek voltak a legelégedettebbek a tagállamok közti szolidaritással (67 százalék).

Mennyire volt elégedett a tagállamok közötti szolidaritással a koronavírus-járvány kezelésében? Kék: elégedett; vörös: elégedetlen – Forrás: Eurobarometer
Mennyire volt elégedett a tagállamok közötti szolidaritással a koronavírus-járvány kezelésében? Kék: elégedett; vörös: elégedetlen – Forrás: Eurobarometer

Az idei első negyedévben a megkérdezettek 31 százaléka tapasztalta azt, hogy romlott az anyagi helyzete a járvány miatt, további 26 százalékuk pedig erre számít a jövőben. Az egyes tagállamok között viszont jelentősek a különbségek: míg Dániában a válaszadók 78 százalékát nem érintette hátrányosan a járványhelyzet, addig Görögországban a lakosság fele már most rosszabbul él, mint a koronavírus előtt. Magyarországon a legtöbb válaszadó (38 százalék) szintén azt jelölte, hogy már érzi a járvány következményeit anyagi helyzetén.

Azonban az uniós közvélemény szerint az érzékelt anyagi hátrányok ellenére megérte meghozni a járványügyi korlátozásokat: átlagban a válaszadók többsége (58 százalék) szerint a lezárások egészségügyi haszna összességében nagyobb, mint az általuk okozott gazdasági kár.

Ezzel szemben Magyarországon a legmagasabb mértékben fordított ez az arány az uniós átlaghoz képest: 60 százalékban mondták azt itthon, hogy a gazdasági károk súlyosabbak az egészségügyi előnyöknél.

Mennyire ért egyet azzal egy 1-től 6-ig tartó skálán, hogy a lezárások egészségügyi előnyei nagyobbak a gazdasági károknál? Zöld: 1-3, azaz inkább egyetért; sárga: 4-6, azaz inkább nem ért egyet – Forrás: Eurobarometer
Mennyire ért egyet azzal egy 1-től 6-ig tartó skálán, hogy a lezárások egészségügyi előnyei nagyobbak a gazdasági károknál? Zöld: 1-3, azaz inkább egyetért; sárga: 4-6, azaz inkább nem ért egyet – Forrás: Eurobarometer

Bizonytalanok, frusztráltak vagyunk, de reménykedünk

Az európai polgárok legnagyobb része (45 százalék) leginkább bizonytalanságot érez a járványhelyzet miatt, de magas a remény (37%), a frusztráció (34%), a tehetetlenség (30%), a düh (22%) és a félelem is (22%) a válaszadók körében. A felmérés szerint azok, akiket anyagilag is megviselt a járvány, gyakrabban számoltak be negatív érzelmekről.

Itthon is a bizonytalanság vezet (50%), de a reménykedők mellett (39%) magas a tehetetlenek aránya is (37%). Az uniós átlagnál pedig a magyarok nagyobb arányban jelölték az együttérzés és a segítőkészség érzetét (10 és 8 százalékban).

Melyik érzelmet jelölték a legtöbben egyes tagállamokban? Zöld: bizonytalanság; világoskék: frusztráció; narancs: remény; sötétkék: nyugalom – Forrás: Eurobarometer
Melyik érzelmet jelölték a legtöbben egyes tagállamokban? Zöld: bizonytalanság; világoskék: frusztráció; narancs: remény; sötétkék: nyugalom – Forrás: Eurobarometer

Bár megvolt a kockázata annak, hogy az EU népszerűsége a koronavírus-járvány kezelése miatt csökkeni fog, ez nem így történt, sőt: a járvány alatt jócskán emelkedett az Unió támogatottsága, 40 százalék körüli értékről 50 százalék köré. Magyarországon a többség (52 százalék) pozitívan tekint az EU-ra, 39 százalékuk számára semleges, és csak 9 százalékuk vélekedett negatívan az Unióról.

Európai egészségügyet akar a magyar

Az uniós polgárok nagy többsége egyébként elégedett az életével, és a válaszadók kétharmada derűlátó az EU jövőjével kapcsolatban. Azonban a felmérés szerint szükség lenne az európai integráció reformjára: míg a válaszadók 23 százaléka támogatná, hogy minden maradjon úgy, ahogy most van, addig közel felük (47 százalék) mondta azt, hogy „támogatná az EU-t, de nem az eddigi formában”.

A megkérdezettek háromnegyede egyetért azzal, hogy az EU-nak a koronavírushoz hasonló járványokra fel kell készülnie, a koronavírus-járvány kezelésében pedig a biztonságos és hatékony oltóanyagokhoz való gyors hozzáférést tartják a legfontosabbnak (39 százalék).

Magyarországon is még több válságkezelő és egészségügyi jogosítványt adnának az Unió kezébe, és az átlaghoz képest igen magas azok aránya, akik közös európai egészségügyi politikát szeretnének (32 százalék).

Emellett a válságkezelő intézkedések között is prioritást kéne élveznie a vállalkozások és a munkavállalók támogatásának, valamint az Európai Parlament egyik fő feladata kellene legyen a gazdaság támogatása is a magyar válaszadók szerint.

Nem mi vagyunk a legelégedetlenebb barakk

A felmérésben arra is rákérdeztek, mit gondolnak az európaiak nemcsak az Unió, de a saját országuk helyzetéről is. Magyarországon a válaszadók többsége szerint a dolgok rossz irányba haladnak az országban – ezt 51 százalékban jelölték, szemben a 39 százalékos elégedett táborral.

Jelen pillanatban hogy érzi, merre haladnak Magyarországon a dolgok? Jó irányba; rossz irányba; egyik felé sem; nem tudja – Forrás: Eurobarometer
Jelen pillanatban hogy érzi, merre haladnak Magyarországon a dolgok? Jó irányba; rossz irányba; egyik felé sem; nem tudja – Forrás: Eurobarometer

Azonban ez az arány egyáltalán nem kiugró az EU-ban, sőt, az uniós átlaghoz képest magasabb azok aránya, akik elégedettek az ország dolgaival. A 27 tagállam átlagában 57 százalék volt az elégedetlenek aránya, közülük is kiemelkednek a csehek (75 százalék), a horvátok (74 százalék) és a spanyolok (72 százalék).

Ezzel párhuzamosan viszont mind uniós, mind hazai szinten többen elégedettek azzal, amerre tart most az Európai Unió – itthon 45 százalék szerint jó, 42 százalék szerint rossz irányba halad az integráció.

Az Eurobarometer jelentést ezen a honlapon tették közzé, a magyarországi kutatás eredményeit pedig ebben a jelentésben foglalták össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!