Huszonkétezer lőszert hagyott hátra a házát is felgyújtó San Jose-i lövöldöző

2021. május 29. – 16:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkét gépfegyvert, 20 doboznyi benzint és közel 22 ezer lőszert találtak a rendőrök a szerdai San Jose-i lövöldözés elkövetőjének felgyújtott házánál, írja a BBC.

A helyi seriff közleménye szerint a szerdai lövöldözést előre megtervezte az elkövető, aki „felkészült arra, hogy úgy használja a gépfegyverét, hogy azzal a lehető legtöbb áldozatot szedje”.

Sőt, a rendőrség arról is beszámolt, hogy a férfi a lövöldözés előtt a házát is felgyújtotta: egy lábasban a gázra tett több töltényt, ami felrobbant, és tüzet okozott a lakásban. Az FBI egyik ügynöke szerint ezzel több olyan bizonyíték is megsemmisülhetett, amivel kiderülhetett volna a tettes indítéka. A tűzoltók éppen akkor értesültek a felgyulladt házról, amikor a rendőröket riasztották a lövöldözéshez.

Mint arról beszámoltunk, szerdán helyi idő szerint reggel fél 7 körül nyitott tüzet Samuel Cassidy a Santa Clara Valley közlekedési vállalat vasúti dolgozóinak reggeli gyűlésén. Kilencen belehaltak a sebesüléseikbe, majd a lövöldözés végén a férfi végzett magával.

Cecilia Nelms, Cassidy volt felesége azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy férje már korábban is beszélt neki a tervezett lövöldözésről, de soha nem hitte volna, hogy végrehajtja. Doug Suh, a férfi szomszédja szerint Cassidy „magányos” és „különös” ember volt.

Idén már 233 lövöldözés történt az Egyesült Államokban: „Egyértelmű – ahogy azt az elnök [Joe Biden] is mondta –, hogy a fegyveres erőszak járványától szenvedünk ebben az országban” – közölte a szerda reggeli események után a Fehér Ház szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!