Vasúti dolgozó nyitott tüzet munkatársaira Kaliforniában, többen meghaltak

2021. május 26. – 20:10

frissítve

Vasúti dolgozó nyitott tüzet munkatársaira Kaliforniában, többen meghaltak
A lövöldözés körülményei egyelőre tisztázatlanok Fotó: Amy Osborne / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtóhírek szerint a fegyveres a Santa Clara Valley közlekedési vállalat vasúti dolgozóinak reggeli gyűlésén nyitott tüzet.

Legalább nyolcan meghaltak, sokan mások pedig megsebesültek a kaliforniai San Jose városában, amikor helyi idő szerint szerdán reggel 6:45 körül egy férfi tüzet nyitott a vasúti dolgozókra egy kocsiszínben. A CBS a rendőrség közlésére hivatkozva azt írta, a támadó is életét vesztette, ám egyelőre ennek körülményei tisztázatlanok.

Frissítés 23:57 – Az elkövető a helyi közlekedési vállalat egyik alkalmazottja volt, aki munkatársaira nyitott tüzet. Samuel Cassidy a lövöldözés végén végzett magával, támadásának indítéka pedig egyelőre ismeretlen.

Sajtóhírek szerint a férfi a Santa Clara Valley közlekedési vállalat vasúti dolgozóinak reggeli gyűlésén nyitott tüzet. A CBS tudósításában ugyanakkor Santa Clara megye sheriffjének szóvivője eleinte csak annyit közölt a sajtóval, hogy több sebesült és halálos áldozat van.

Később a megyei seriff szóvivője arról számolt be, hogy tűzszerészek is kivonultak a helyszínre, ahol több robbanószerkezetet találtak a vállalat irányítóközpontjának épületében. A hatóságok egy, a közelben gyújtogatás miatt leégett házat is vizsgálnak, ez feltehetően az elkövető otthona volt.

A nyomozásban részt vesz az FBI is. Együttérzéséről biztosította a Fehér Ház szóvivő-helyettese az áldozatokat és családjaikat, hozzátette, hogy „még mindig nem ismerjük az összes részletet, de ami egyértelmű – ahogy azt az elnök (Joe Biden) is mondta –, hogy a fegyveres erőszak járványától szenvedünk ebben az országban”.

San Jose polgármestere, Sam Liccardo a Twitteren azt írta, hogy a fegyveres „már nem jelent veszélyt”, és hogy a kocsiszínből mindenkit evakuáltak. Részvétét fejezte ki ugyanakkor az áldozatok családjának.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!