Egyes EP-képviselők nemzetközi büntetőbíróság elé állítanák Lukasenkót

2021. május 26. – 13:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament külügyi bizottságának több tagja is amellett foglalt állást, hogy Alekszandr Lukasenkót bíróság elé kell állítani, és felelősségre kell vonni az általa elkövetett bűnök miatt – írta meg a Hvg.hu Eurológusa.

Szerdán a rendkívül feszültté vált belarusz helyzettel foglalkozott az Európai Parlament külügyi bizottsága, azt követően, hogy az uniós állam- és kormányfők a hét elején több szankciós intézkedésről döntöttek, megállapodtak abban is, hogy ezeket újabbak fogják követni.

Az EP-képviselők még nagyobb határozottságot szeretnének látni, illetve sokan felrótták az EU-nak, hogy nem kellően szigorúak a szankciók, szerintük ágazatokat sújtó büntetőintézkedésekre van szükség, és felmerült például a nemzetközi utalások korlátozása is.

Michael Siebert, az Európai Külügyi Szolgálat főigazgatója összefoglalójában arról beszélt, hogy a tavaly augusztusi választások óta a helyzet egyre rosszabb, a belarusz hatóságok az üldözést és a megfélemlítést alkalmazzák az ellenzékiekkel szemben.

Egyetértett velük Szvetlana Tyihanovszkaja belarusz ellenzéki vezető, aki a parlamenti bizottsági ülés vendége volt. Szerinte Lukasenko a polgári repülőgép eltérítésével és két ellenzéki újságíró letartóztatásával átlépett egy vörös vonalat, és a repülőgépen utazók biztonságát fenyegette. Ugyanakkor Tyihanovszkaja rámutatott arra, hogy az eddigi szankciók nem működtek, Lukasenko nem változott meg.

Tyihanovszkaja egy nemzetközi konferencia összehozását javasolta, amit a képviselők támogattak. Emellett a belarusz faimport bojkottját, az országnak való hitelezés tilalmát és a civilek, valamint a független média támogatását ajánlotta szankcióként az EP bizottságának.

Lukasenko szerdán szólalt meg először azzal kapcsolatban, hogy nemzetközi botrány lett belőle, hogy egy állítólagos pokolgépes fenyegetés miatt leszállásra kényszerítettek Minszk felett egy Ryanair-gépet, majd letartóztattak egy ellenzéki újságírót, aki a fedélzeten utazott. Az EU kitiltotta a légteréből a belarusz légitársaságok gépeit, amit Lukasenko „hibrid háborús” lépésnek titulált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!