32-re nőtt a kongói vulkánkitörés áldozatainak száma

2021. május 25. – 15:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden erős utórengések rázták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Goma városát, amelynek közelében múlt hétvégén tört ki a Nyiragongo vulkán. A vulkánkitörés halálos áldozatainak száma 32-re emelkedett, több ezren vesztették el az otthonukat – írja az AFP.

Három nappal azután, hogy Afrika legaktívabb vulkánja kitört, a lávafolyam elérte a 1,5-2 milliós Goma külvárosát. 10-15 perces időközönként újabb rengések rázták meg a régiót, az utakon több centiméter széles repedések keletkeztek. A városban jelenleg is nagy a zűrzavar.

„Sokan nem tudják, hogy mit tegyenek. Néhányan visszajönnek, néhányan elmennek, az emberek még mindig félnek” – mondta egy helyi lakos. A kitörés óta tízezrek menekültek el Gomából, sokan közülük a szomszédos Ruandában próbálnak menedéket találni. A lávafolyam elvágta a Goma és Butembo közötti utat, az Észak-Kivu tartomány fő útvonalát.

Goma a vulkánkitörés után, 2021. május 23-án – Fotó: GUERCHOM NDEBO / AFP
Goma a vulkánkitörés után, 2021. május 23-án – Fotó: GUERCHOM NDEBO / AFP

„Harminckét ember halt meg a kitöréssel kapcsolatban, hét embert a láva ölt meg, öten pedig a mérgező gázok miatt fulladtak meg” – közölte az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR.

Raphael Tenaud, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) gomai küldöttségének helyettes vezetője elmondta, hogy a láva négy nagy falut teljesen elpusztított. A humanitárius csoportok becslései szerint 900 és 2500 közötti lakás semmisült meg, vagyis legalább ötezer ember otthona – mondta.

A Nyiragongo a Kelet-Afrikai hasadékvölgy nyugati ágán található a Virunga térségben. Közelében emelkedik egy másik aktív tűzhányó, a Nyamulagira. Ebben a térségben a kontinentális kőzetlemezt a széthúzásos feszültség két irányba húzza, ami miatt időszakonként felhasad a kőzettest, akár a felszínen is, és ezt általában magmafeláramlás és vulkánkitörés kíséri.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!