A Yorkshire-i Hasfelmetsző, akit kilencszer hagyott futni a rendőrség
2021. május 22. – 22:11
1981. május 22-én ítélték életfogytiglanra a 20. század hírhedt angliai sorozatgyilkosát, a Yorkshire-i Hasfelmetszőként emlegetett teherautó-sofőrt. Peter Sutcliffe nem volt ravasz bűnöző. Hogy tudott mégis több mint öt éven át áldozatokat szedni anélkül, hogy lebukott volna? Utólag világos, hogy a hibát hibára halmozó rendőrség csúfos kudarcot vallott az ügyben. A hasfelmetsző története szorosan összefonódik azzal, milyen volt a hetvenes évek végén nőnek lenni az iparvidéken.
A West Yorkshire-beli Clark Fuvarozó Társaság egyik alkalmazottját, a sötét hajú, szakállas, nős teherautó-sofőrt, Peter Sutcliffe-et a munkahelyén viccből Hasfelmetszőnek szólították a kollégái. Ő a maga részéről nem vette zokon, hallgatott is a névre. Nagy volt a döbbenet, amikor kiderült: tényleg Sutcliffe volt az a sorozatgyilkos, akit öt éven át hiába hajszolt a rendőrség.
Május 22-én van a negyvenedik évfordulója annak, hogy Sutcliffe-et életfogytiglanra ítélték 13 nő meggyilkolása és további 7 megtámadása miatt. A gyilkos tavaly novemberi halálhíre bejárta a nemzetközi sajtót, egy hónappal később pedig a Netflix négyrészes dokusorozattal jött ki róla. A Yorkshire-i Hasfelmetsző történetéhez nem azért nyúltak hozzá ennyi idő után a dokumentumfilmesek, hogy kitárgyalják a gyilkosságok véres részleteit, nem az érdekelte őket, hogy Sutcliffe miféle szörnyeteg volt, hanem egyrészt az áldozatokra irányították a figyelmet, másrészt azt próbálták megmutatni, milyen szerepet játszott a közeg abban, hogy ilyen sokáig büntetlenül gyilkolhatott, és hogy az ő tettei miként hatottak vissza erre a közegre.
A Yorkshire-i Hasfelmetsző 1975 és 1980 között követett el gyilkosságokat. Első halálos áldozata a 28 éves Wilma McCann volt 1975 októberében, Leeds Chapeltown nevű külvárosában. Három hónappal később csapott le másodszorra. Hamar világossá vált, hogy sorozatgyilkossal van dolga a rendőröknek. Az áldozatok mind fiatal nők voltak, akik egymaguk voltak kint a sötét utcán, este vagy hajnalban, a támadások brutálisak voltak, a gyilkos kalapáccsal és csavarhúzóval rettenetes sérüléseket okozott.
Az áldozatok egy része prostituáltként keresett pénzt, ami több szempontból is megnehezítette mind a gyilkos felkutatását, mind a védekezést ellene. Először is a prostituáltak a korábbi konfliktusaik miatt jellemzően a hátuk közepére kívánták a rendőröket, a klienseiknek pedig érthető módon még kevésbé akaródzott előlépni. Nehéz volt együttműködésre bírni a potenciális tanúkat, akiknek talán feltűnhetett egy gyanús, fenyegető figura.
Különbség áldozat és áldozat között?
Másrészt a közösségben kialakult egy olyan hiedelem, hogy a hasfelmetsző prostituáltakat öl, tehát mindenki más biztonságban van. Ez súlyos tévedésnek bizonyult.
Amikor aztán a gyilkosnak áldozatául esett a 16 éves Jayne MacDonald, a lányt a hasfelmetsző első „ártatlan áldozatának” nevezték, és ez a szóhasználat, amiért azóta a rendőrség bocsánatkérésére is kényszerült, sokak szerint megvilágított valamit. A prostituáltak halálát mintha kevésbé súlyos veszteségnek könyvelték volna el, és mintha kevesebb energiát fektettek volna a gyilkos felkutatásába, amíg az „csak” közöttük szedett áldozatokat.
Richard McCann, Wilma McCann fia egyike volt azoknak, akik bocsánatkérést vártak a rendőröktől az áldozatok megkülönböztetése miatt. „Az édesanyám teljesen ártatlan volt” – mondta.
A hetvenes évek második felében nehéz volt az élet az iparvidéken, ahol a sorozatgyilkos vadászott. Azoknak a nőknek a többsége, akik prostitúcióval kerestek pénzt, úgy érezte, hogy a veszély ellenére nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon, mert akkor esetleg nem lenne mit ennie a családjának.
Közben ahogy nőtt az áldozatok száma, óriási figyelemfelhívó kampány indult, a tévében és plakátokon intették a nőket, hogy ne merészkedjenek ki sötétedés után egyedül az utcára. Hogy a gyilkos tettei miatt a nőknek kell megfizetniük, hogy az ő szabadságukat korlátozzák miatta, az hasonló feminista tiltakozáshullámot váltott ki, mint ami idén tavasszal Sarah Everard elrablását és meggyilkolását követte.
Felültek az átverésnek
A nyomozás rengeteg pénzt és erőforrást emésztett fel, a rendőrök mégsem tudtak érdemi eredményt felmutatni. Annyi tipp özönlött be, akkorára dagadt a feldolgozandó információhalom, hogy már ez is bénítóan hatott: jól működő számítógépes rendszer híján fiókokban tárolt cédulák, papírhegyek gyűltek, és egyre kevésbé volt lehetséges átlátni az egészet.
Az egy helyben toporgás évei után óriási áttörési lehetőségnek hitték, amikor kézzel írott levelet, majd hangfelvételt kaptak a sorozatgyilkostól – vagyis attól, akit ők annak hittek. Akcentus alapján megpróbálták behatárolni a gyilkos lakhelyét. Csakhogy a levél is, a hangfelvétel is átverés volt. Tévútra vitték a nyomozást.
Mindeközben a tettes, Peter Sutcliffe valójában ott volt a nyomozók orra előtt. Utólag kiderült, hogy összesen kilenc alkalommal vitték be kihallgatásra, majd engedték szabadjára.
A tárgyalásán később maga Sutcliffe is így fogalmazott: „Csoda, hogy nem fogtak el korábban. A kezükben volt minden tény.”
Mi minden mutatott az ő irányába?
- Volt olyan megtámadott, de a támadást szerencsésen túlélő áldozata, akinek a személyleírása alapján fantomkép készült, ami meglehetősen hűen mutatta Sutcliffe vonásait.
- Sutcliffe egy barátja névtelen levélben felhívta rá a rendőrök figyelmét.
- A férfit egyszer letartóztatták még 1969-ben egy piroslámpás negyedben: kalapács volt nála.
- A nyomozók kezében lévő bizonyítékok között volt egy ötfontos bankjegy: az egyik meggyilkolt prostituáltnál találták, azt feltételezték, hogy a gyilkostól kapta. Azért tűnt ígéretes nyomnak, mert annyira frissen nyomott bankó volt, hogy érdemes volt visszakövetni. Sikerült is leszűkíteni a kört, hogy melyik környékbeli munkáltatók fizethették ki ilyennel a dolgozóikat napokkal a gyilkosság előtt. Sutcliffe munkahelye volt az egyik.
A szerencsének, nem pedig a nyomozók erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy Sutcliffe-et végül csak elkapták. Egy hamis rendszámtáblán bukott el 1981 januárjában. Épp egy prostituálttal volt kettesben a kocsijában Leeds piroslámpás negyedében, amikor két járőrnek feltűnt a gyanús rendszámtábla. Benéztek hozzájuk, kérték az igazolványokat, és mivel a férfi zavartan viselkedett, bevitték az őrszobára. A kocsi kesztyűtartójából csavarhúzók kerültek elő. Mikor visszamentek a helyszínre alaposabban szétnézni a környéken, a kocsitól nem messze, 15 méteren belül találtak kalapácsot és kést is.
A sírásó és a hangok
Nem volt szükség ravasz kihallgatási taktikákra, Sutcliffe egyszerűen csak nyugodt hangon közölte egy ponton, hogy tudja, mire megy ki a kérdezgetés, és igen, ő a Yorkshire-i Hasfelmetsző, ő ölte meg azokat a nőket.
Sutcliffe munkásosztálybeli családból származott. Koraszülött volt, emiatt sokáig testileg kisebb, gyengébb volt a kortársainál. Csúfolódások céltáblájaként, erőszakos, az anyját bántalmazó apa mellett nőtt fel. 15 évesen kimaradt az iskolából. Sírásóként dolgozott egy időben, maradtak fenn beszámolók arról, hogy morbid, általa viccesnek tartott dolgokat művelt az emberi maradványokkal, amelyekhez hozzáfért. 1974-ben feleségül vette az első nőt, akivel kapcsolatot sikerült kialakítania.
Sutcliffe a bíróságon később azzal próbált védekezni, hogy Isten hangja parancsolta neki, hogy öljön prostituáltakat. A paranoid skizofrénia diagnózisát több igazságügyi szakvélemény is megerősítette, ugyanakkor voltak, akik kételkedtek benne. Felmerült, hogy talán Sutfcliffe csak felültette a pszichiátereket, ugyanis – mivel a felesége valóban paranoid skizofrén volt – elég jól ismerte a jellegzetes tüneteket ahhoz, hogy meg tudja játszani a betegséget.
A koronavírus vihette el
A férfit végül 1981. május 22-én – hússzoros – életfogytiglanra ítélték. Az eltelt évtizedek nagy részét zárt pszichiátriai intézetben töltötte, az utolsó néhány évben került csak a Durham megyei Frankland fegyintézetbe.
2020 őszén, 74 éves korában szívinfarktus gyanújával kórházba került, majd néhány héttel később elkapta a koronavírust. Elhízott is volt, cukorbeteg is volt, a kezelést visszautasította. Novemberben, péntek 13-án halt meg. Halálakor már nem Peter Sutcliffe-nek, hanem Peter Coonennek hívták, mert az elítélése után nevet változtatott, felvette az anyja lánykori nevét.
A halálhírét Boris Johnson miniszterelnök szóvivője azzal kommentálta: helyénvaló, hogy ez az ember rácsok között halt meg. Megszólalt Brian Booth, a West Yorkshire-i rendőrszövetség elnöke is, aki egész egyszerűen kijelentette, hogy rohadjon meg a pokolban a szörnyeteg, aki olyan sok ártatlan nőt ölt meg a térségben.
