Az európaisággal és a zsidó-keresztény értékekkel indokolta Orbán, miért vétózták meg az izraeli–palesztin konfliktust elítélő EU-nyilatkozatot

2021. május 21. – 13:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményt adott ki a Miniszterelnöki Sajtóiroda arra reagálva, hogy CDU/CSU német pártszövetség kancellárjelöltje, Armin Laschet nemrég úgy nyilatkozott, az Európai Unió külpolitikájában el kell mozdulni a többségi döntéshozatal felé. Ezt azután mondta a német politikus, hogy Magyarország a 27 uniós tagállam közül egyedüliként nem támogatta az EU közös nyilatkozatát az izraeli–palesztin konfliktus ügyében.

Josep Borrell uniós főképviselő szerint a nyilatkozat többek között tartalmazta volna, hogy az EU elítél mindenfajta erőszakot, hogy csak a politikai megoldás vezethet el a békéhez, valamint azonnali tűzszünetre szólított volna fel.

Orbán Viktor arról ír a közleményben, hogy a magyar kormány az uniós alapszerződés szerint járt el, amikor vétózott, annak értelmében ugyanis teljes egyetértés szükséges a legfontosabb kérdésekben.

„Magyarországot európaiatlansággal vádolni, amiért élt a szerződésben biztosított jogával, valójában mélyen európaiatlan.”

Orbán megérti, hogy a franciák és a németek nem hagyhatják figyelmen kívül a muszlim vallású állampolgáraik véleményét, viszont Magyarországon kevés muszlim él, illetve „mi ma is a zsidó-keresztény értékek, kultúra és életfelfogás szerint éljük az életünket”, miközben a nyugat-európai országok többsége „belépett egy posztnemzeti és posztkeresztény életfelfogás korszakába.” A magyar miniszterelnök szerint számunkra ezért természetes, hogy „nem lehet egyenlőségjelet tenni egy állam, Izrael és egy EU-s szankciós listára helyezett szervezet közé.”

„Ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a később csatlakozott közép-európai országok egyenrangú tagjai az Európai Unió közösségének. Nekünk is jogunk van kiállni a meggyőződéseink, a külpolitikai szövetségeseink és a saját érdekeink mellett”, zárul a közlemény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!