Rudy Giuliani fia New York állam kormányzói posztjáért indul

2021. május 18. – 23:05

Másolás

Vágólapra másolva

Andrew Giuliani, New York korábbi polgármesterének és Donald Trump korábbi jogi képviselőjének fia kedden hivatalosan is bejelentette, hogy republikánus jelöltként elindul New York állam kormányzói helyéért, amelyet politikai körökben demokrata párti bástyának tartanak – írja az MTI.

„Született politikus vagyok, a politika a génjeimben van” – nyilatkozta a konzervatív New York Post című lapnak Rudy Giuliani fia, aki még sosem indult választott politikai pozícióért. A Twitteren pedig azt írta, hogy „Együtt újjáélesztjük New York-ot”.

A 35 éves ifjabb Giuliani a Fehér Ház munkatársa volt Donald Trump korábbi elnök négy éves hivatali ideje alatt. 2017-ben a Fehér Ház közkapcsolati hivatalának igazgató-helyetteseként dolgozott, majd 2019-ben az elnök munkatársa lett, aki vállalati csúcsvezetőkkel dolgozott együtt a 2017-es adócsökkentési intézkedések, a kis- és nagyvállalatok üzleti deregulációja, valamint az opiátszármazékok okozta közegészségügyi válság megoldásának végrehajtásán. A Fehér Házban töltött utolsó esztendejében a koronavírus-járvány miatt életre hívott, munkahelyvédelmi kezdeményezéseket összefogó program munkájában vett részt.

Lee Zeldin New York-i Republikánus kongresszusi képviselő és ügyvéd már korábban bejelentette, hogy ringbe száll a kormányzói posztért, és számos helyi republikánus párti vezető őt támogatja. Amennyiben azonban mégis Andrew Giuliani nyerné meg a kormányzói jelöltségért rendezendő republikánus előválasztást, Andrew Cuomo hivatalban lévő demokrata jelölttel találhatja szemben magát, aki 2011 óta tölti be New York állam kormányzói tisztségét.

A 63 éves Andrew Cuomo harmadik kormányzói mandátuma 2022 végén jár le, de a politikust nemrég erősen meggyengítettek a sorozatos botrányok. Többek között megvádolták azzal, hogy számos munkatársnőjét szexuálisan zaklatta, eltitkolta a járvány miatt az idősotthonokban elhunytak tényleges számát, és a járványról szóló könyvét más szerzőkkel íratta meg. Cuomo a 2020-ban megjelent kötetért szokatlanul magas, 3,1 millió dolláros szerzői előleget kapott, és 2022-ben további 2 millió dollárt kap még a New York-i lapok szerint. Idén számos demokrata párti politikus szólította fel lemondásra Cuomót, aki minden vádat visszautasított. Ugyanakkor egyelőre még nem jelentette be hivatalosan, hogy elindul-e negyedik kormányzói mandátumért.

New York állam főügyésze és egy kongresszusi bizottság is vizsgálatot indított a fenti vádak kivizsgálására, de a vizsgálat eredményeinek közzétételére nem szabtak hivatalos határidőt.
Andrew Giuliani jelöltségének bejelentésére éppen akkor került sor, amikor édesapja a szövetségi igazságszolgáltatás célkeresztjébe került. Rudy Giuliani manhattani házában és irodáiban áprilisban házkutatást tartottak a korábbi ukrajnai tevékenységének vizsgálatával kapcsolatban. Mind Rudy Giuliani, mind a fia, Andrew, politikai célzatú lejárató műveletnek nevezte a nyomozást.

New York államban 1994 óta nem nyert republikánus jelölt. Akkor a magyar származására büszke republikánus, George Pataki győzött a jelenlegi kormányzó édesapja, Mario Cuomo akkori kormányzóval szemben. George Patakit kétszer is újraválasztották, és 2006-ig maradt hivatalban. Andrew Giuliani megerősítette, hogy már egyeztetett Patakival az indulásáról a kormányzói posztért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!