Nem csitulnak a harcok a Gázai övezetben

2021. május 17. – 06:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Izraeli katonai repülőgépek légicsapások tucatjait mérték különböző célpontokra a Gázai övezetben, és ezzel egyidőben a területet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet is folytatta a rakéták kilövését hétfőre virradóra, írja az MTI.

Szemtanúk arról számoltak be a Reuters hírügynökségnek, hogy az izraeli hadsereg utakat, valamint a fegyveresek által használt épületeket, lakóházakat bombázott, elsősorban Gázavárosban. Találat érte az áramhálózatot is, így veszélybe kerülhet a város déli részeinek ellátása.

A tengerpari enklávé több részében robbanások hallatszottak éjszaka mintegy tíz percen keresztül. Izraeli tájékoztatás szerint „terrorista célpontokat” támadtak, miután nem sokkal éjfél után rakétákat lőttek ki Gázából Askelón és Beér-Seva városra.

Az izraeli Vaskupola rendszer hatástalanít egy palesztin rakétát Askelón városa fölött – Fotó: Reuters/Amir Cohen
Az izraeli Vaskupola rendszer hatástalanít egy palesztin rakétát Askelón városa fölött – Fotó: Reuters/Amir Cohen

Egyelőre egyik oldalról sem jelentettek újabb áldozatokat.

A mostani légicsapások keményebbek, szélesebb körűek voltak, és tovább tartottak, mint az előző éjszakaiak, amelyekben 42 palesztin vesztette életét.

Körülbelül 42 ezren menekültek el otthonukból Gázában az izraeli támadások miatt, jelentette be az ENSZ közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA). Az embereket 50, az UNRWA által az övezetben működtetett iskolában szállásolták el. A rakéták több mint 2500 palesztin otthonát rombolták le.

Az újabb izraeli–palesztin-konfliktus azután tört ki, hogy ramadán utolsó péntekén a jeruzsálemi Templom-hegyen több tízezer palesztin gyűlt össze és barikádozta el magát, tiltakozva az ellen, hogy a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarrában több palesztin családot kilakoltatnának egy évtizedes ingatlanper lezárásaként. Összecsapások robbantak ki a rendőrökkel. A Gázai övezetet uraló Hamász – amely ugyanakkor a Palesztin Hatóság elnöke által vezetett Fatahhal is konfliktusban van – a hétvégén közölte, hogy ha az izraeli erőket nem vonják ki a Templom-hegyről és Sejk Dzsarrából, akkor rakétatámadásokat indít. Ennek elindulta után kezdődtek meg a Gázát érő izraeli válaszcsapások. Az elmúlt évek legsúlyosabb izraeli–palesztin-konfliktusáról részletesebben ebben, helyiek beszámolóiról ebben a cikkünkben olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!