Az államtól kapott ajándékukat is kifizettetik Türkmenisztánban a II. világháborús veteránokkal

2021. május 10. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Türkmenisztánban, ahol az elnök kedvenc kutyafajtája külön ünnepnapot kap, és az elnökhelyettes maga az elnök fia, alighanem már semmin sem lepődnek meg. Gurbanguly Berdimuhamedow legújabb intézkedésével a második világháborús veteránokat utasította arra, hogy gyűjtsenek pénzt arra az ajándékra, amit aztán az államtól kapnak.

Közel nyolcvan évvel a második világháború befejezése után eleve alig találni túlélőt, de Türkmenisztán velük sem túl nagylelkű. A Szabad Európa azt írja, hogy Berhimuhamedow parancsa nyomán a keleti Lebap régióban a helyi hatóságok felszólították az egykori katonákat, illetve a hátországban dolgozókat, hogy finanszírozzák saját ajándékukat, amit május 9-én, a győzelem napja alkalmából kapnak.

A volt szovjet tagköztársaságokban hagyományosan május 9-én ünneplik a győzelem napját. Európában, a náci Németország kapitulációjával ekkor ért véget a második világháború a közmegegyezés szerint. A győzelem napján általában katonai parádékat, felvonulásokat tartanak még ma is, és ekkor köszöntik fel a még életben lévő, aggastyán korban (minimum 90 éves emberekről beszélünk) lévő veteránokat is.

Katonai parádé Türkmenisztán fővárosában, Berhimuhamedow elnök 2007-es eskütételénélFotó: Mustafa Ozer/AFP
Katonai parádé Türkmenisztán fővárosában, Berhimuhamedow elnök 2007-es eskütételénélFotó: Mustafa Ozer/AFP

Türkmenisztánban nem először fordul elő, hogy az ajándékok árát megkérik a hatóságok, tavaly a 75. évfordulóra kapott elnöki kitüntetésekért is fizetni kellett. Állítólag a megkért hozzájárulás nagyobb volt, mint az ajándékok értéke.

2020 előtt a kormány évente 200 manatot fizetett a veteránoknak, ez mai árfolyamon körülbelül 17 ezer forint.

Türkmenisztán az utóbbi években gazdasági válsággal küzd annak ellenére, hogy a területén található a Föld negyedik legnagyobb gázlelőhelye. A koronavírus-járvány csak tovább mélyített a válságon, bár Berhimuhamedow még azt is tagadja, hogy jelen lenne náluk a vírus, ami szerinte édesgyökér fogyasztásával is kivédhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!