A nulla koronavírusos beteget jelentő Türkmenisztán elnöke szerint az édesgyökér megelőzi a koronavírust

2020. december 26. – 16:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhammedow, Türkmenisztán elnöke szerint hatásos védekeztést jelent a koronavírus ellen az édesgyökér, amellyel kiválóan meg lehet előzni a fertőzést – részben ennek köszönhetik, hogy az országban állításuk szerint a mai napig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jegyeztek fel.

Az AFP híre szerint Berdimuhammedow szombaton bármiféle tudományos alátámasztást mellőzve nyilatkoztatta ki, hogy az édesgyökér tökéles védelmet jelent a vírussal szemben, olyannyira, hogy az abból kinyert folyadék vízben felhigítva is megelőzi a fertőzést.

Berdimuhammedow hozzátette, hogy az ország szerencsére rendkívül nagy készlettel rendelkezik édesgyökérből, és már utasította az ország tudományos akadémiáját, hogy vizsgálják meg a növényt további pozitív hatások reményében.

Türkmenisztánban továbbra is ragaszkodnak ahhoz az állításhoz, miszerint az országban egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jegyeztek fel, annak ellenére, hogy a fővárosban, Aşgabatban szolgáló brit nagykövet maga közölte, hogy elkapta a vírust.

A vírus jelenlétének elismerése ellenére javasolják a maszk viselését az országban, de azt is inkább a szálló por ellen, abban a szellemben, mintha a vírus már jelen lenne az országban. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet júliusi türkmenisztáni látogatása óta bezárták az ország éttermeit és a nem élelmiszert árusító boltjait, illetve leállították az ország vonat és távolsági buszforgalmát is, tesztelni viszont továbbra sem tesztelnek.

Berdimuhammedow egy hete Madagaszkár első emberéhez csatlakozva a gyógynövények gyakori használatát méltatta a koronavírus elleni sikeres küzdelemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!