Boldoggá avatták a maffia által meggyilkolt szicíliai bírót

2021. május 9. – 22:56

Másolás

Vágólapra másolva

Boldoggá avattak egy olasz bírót, akit a maffia lőtt le az autójában. A katolikus egyházban a boldoggá avatás az utolsó lépés a szentté avatás előtt – írja a BBC.

Vasárnap, napra pontosan 28 évvel azután, hogy mártírrá nyilvánították, a szicíliai Argigentóban tartott szertartáson boldoggá avatták Rosario Livatinót, aki a maffiatagok elleni tömeges perben dolgozott, amikor 1990-ben meggyilkolták.

„A közjó szolgálatában, mint példamutató bíró, aki soha nem engedett a korrupciónak, nem ítélkezni, hanem megváltani igyekezett. Munkája szilárdan Isten oltalma alá helyezte őt” – mondta Ferenc pápa a boldoggá avatása kapcsán.

Livatino több olyan ügyben is vádat emelt, amelyek a helyi kikötő korrupciójával és hamis közbeszerzésekkel kapcsolatosak voltak. Hívő katolikus volt, aki a munkába indulás előtt minden nap imádkozott a templomban. 1990. szeptember 21-én a Stidda nevű maffiaszakadár csoport tagjai rálőttek a Ford Fiestájára, miközben a bíróságra tartott.

Rosario Livatino autója 1990. szeptember 21-én, Agrigentóban – Fotó: STRINGER / ANSA / AFP
Rosario Livatino autója 1990. szeptember 21-én, Agrigentóban – Fotó: STRINGER / ANSA / AFP

Livatino korábban elutasította, hogy testőrök vigyázzanak rá. A holttestére egy út széli árokban, néhány kilométerre az otthonától találtak rá. A véres ingjét ereklyeként állították ki az argigentói székesegyházban a vasárnapi boldoggá avatási szertartáson. Gyilkosait később bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. 1993-ban II. János Pál meglátogatta Livatino szüleit, és közvetlen felhívást intézett a maffia tagjaihoz, hogy térjenek meg.

John Dickie brit történész, a Cosa Nostra című maffiatörténeti könyv szerzője szerint a katolikus egyháznak egy kicsit rossz a lelkiismerete a maffiával kapcsolatban. János Pál pápa szavai csak „a hallgatás és az összejátszás évtizedei és évtizedei” után hangzottak el – mondta a BBC Newshour című műsorában.

„A hidegháború végeztével és a szicíliai maffiaerőszak fellángolásával az egyház végre elkezdte komolyan venni a maffia fenyegetését, és nem úgy tekinteni rá, mint valamiféle sokkal, de sokkal jelentéktelenebb kérdésre a kommunizmus fenyegetéséhez képest” – mondta Dickie.

Idén januárban Olaszországban évtizedek óta a legnagyobb szervezett bűnözés elleni per kezdődött. Az ország egyik legerősebb maffiacsoportja, a calabriai gyökerű 'Ndrangheta ellen indított hosszas vizsgálatot követően mintegy 355 feltételezett maffiatag és korrupt tisztviselő ellen emeltek vádat. Az eljárás várhatóan több mint két évig tart majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!