USA-Kína: elég vészjósló, amikor a nagyhatalmak a háborúról lamentálnak

2021. május 3. – 07:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai külügyminiszter szerint Kína egyre ellenségesebb, de a katonai konfrontáció nem szolgálja sem Washington, sem Peking érdekeit.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Kína egyre ellenségesebben viselkedik, de Washington és Peking érdekeivel teljesen ellentétes lenne egy katonai konfrontáció.

A politikus a CBS News hírtelevízió egyik műsorának adott vasárnap interjút, ahol a politikust a többi között arról is kérdezték, hogy Washington katonai konfrontáció felé halad-e Pekinggel.


„Meglehetősen ellentétes mind Kína, mind az Egyesült Államok érdekeivel, hogy ehhez a ponthoz eljussanak, vagy akár ebbe az irányba haladjanak”

– szögezte le Blinken, majd hozzáfűzte:

„Szemtanúi voltunk az elmúlt években annak, hogy Kína elnyomóbb volt odahaza és agresszívabb külföldön. Ez tény”

Arról is kérdezték, hogy Kína feltehetően több száz milliárd dollár vagy ennél is nagyobb értékben lopott kereskedelmi titkokat és szellemi tulajdont az Egyesült Államoktól. Blinken úgy vélekedett: Joe Biden kormányzata számára ez tényleges aggodalmat jelent. Szerinte ez olyan, mint amikor valaki tisztességtelenül és egyre ellenségesebb módon próbál versenyezni. – citálja az MTI a külügyminiszter szavait.

„A Biden-kormányzat azonban hatékony és erős abban, hogy összehozzon hasonlóan gondolkodó és ugyancsak sértett országokat, hogy együtt megálljt parancsoljanak Pekingnek. Az Egyesült Államoknak nem az a célja, hogy kordában tartsa Kínát, hanem hogy fenntartsa a szabályokon alapuló rendet, amelyet a kelet-ázsiai ország próbára tesz ”

– fejtette ki Blinken, aki vasárnap érkezett Londonba, az iparilag legfejlettebb országokat tömörítő G7-es csoport külügy- és fejlesztési minisztereinek találkozójára, amely napirendjének egyik pontja Kína lesz.

A világhatalmak versengésében az Egyesült Államok korábban kicsit elaludt, nem vette komolyan a kínai veszélyt, vagyis sokáig azt hitte, hogy büntetlenül ápolhat jó viszonyt és folytathat szinte szabad kereskedelmet Kínával. Aztán amikor hirtelen ráeszmélt, hogy az elsősorban Kínát erősítette meg, amely államot annyira magára húzott, hogy már veszélyben van a gazdasági világelsősége, gyorsan váltott és a kereskedelmi háború (trade war), illetve bizonyos kínai technológiai cégek korlátozása révén hadat üzent Pekingnek.

Ugyanakkor Washington továbbra sincs egyszerű helyzetben, utálkozhat Moszkvával és Pekinggel (mindkettőre vannak okai), de azért nagyon mégsem szabad erélyesen fellépnie, mert az sem lehet cél, hogy a két ellenfelet nagyon egymás mellé sodorja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!