Vádat emeltek a rendőr ellen, aki sokkoló helyett pisztollyal lőtt le egy fekete férfit

2021. április 14. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Másodfokú, azaz nem szándékosan elkövetett emberöléssel vádolják a rendőrt, aki vasárnap a sokkolója helyett pisztolyával lőtt meg egy fekete fiatalt, aki belehalt a lövésbe – írja a USA Today.

Duante Wrightot vasárnap délután állították meg egy közúti ellenőrzésen. Mikor kiderült, hogy elfogatóparancs volt érvényben a 20 éves férfira – még nem tudni, miért –, a rendőrök le akarták tartóztatni. Wright kiszabadult a szorításukból, beugrott az autójába, Kim Potter rendőr ekkor lőtte le – állítása szerint véletlenül – a sokkolója helyett a szolgálati fegyverével.

Kép Potter testkamerájának felvételéből – Fotó: Minnesota Police Department / AFP
Kép Potter testkamerájának felvételéből – Fotó: Minnesota Police Department / AFP

Potter és Tim Gannon rendőrkapitány kedden felmondtak, de az eset óta tüntetések zajlanak Minneapolisban. Tavaly George Floyd is ebben a városban halt meg, miután a rendőr kilenc percig térdelt a nyakán. A meggyilkolásával gyanúsított rendőr tárgyalása a napokban zajlik.

A 26 éve a rendőrségnél szolgáló Pottert szerdán tartóztatták le. Ha az államügyész nem súlyosbítja a vádat, akkor legfeljebb tíz év börtön, vagy 20 ezer dolláros pénzbírság vár rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!