Telegramos pornóra kényszerített kiskorúakat egy dél-koreai férfi, 34 év börtönt kapott

2021. április 08. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harmincnégy év börtönre ítélt csütörtökön egy online szexuális zsarolót egy dél-koreai bíróság, aki egy hálózatban nők tucatjait kényszerítette nyíltan szexuális tartalmú videók megosztására, írja az MTI. A 24 éves Mun Hjung Vuk szexuális kizsákmányolással foglalkozó csetszobákat irányított a Telegram közösségi oldalon, valamint nőkről készített és terjesztett obszcén videókat, mondta ki az andongi kerületi bíróság.

A GodGod felhasználónevén ismert férfit még tavaly májusban tartóztatták le, majd 12 pontban emeltek vádat ellene, köztük a kiskorúak védelmére vonatkozó törvények megsértése miatt. Az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért a vádlottra.

Az ítélet szerint a vádlott helyrehozhatatlan kárt okozott az áldozatoknak, és súlyos büntetést érdemel az emberi méltóságot sértő bűncselekmény miatt. A 34 év börtön mellett még egy elektronikus nyomkövető viselésére is kötelezik Munt 30 évig.

Még novemberben számoltunk be arról, hogy a dél-koreai rendőrség összesen 124 gyanúsítottat tartóztatott le 2019 szeptembere óta az Nth Roomnak nevezett csetszobák ügyében, köztük 18 csetszoba-operátort és a zsarolóhálózat irányítóját, Cso Dzsu-bint is. A szintén 24 éves férfit még tavaly márciusban kapcsolták le: vezetésével a banda legalább 74 lányt használt ki, köztük 16 kiskorút, a szobákat pedig legalább 10 ezren használták. Volt, aki 1200 dollárt is kifizetett, hogy hozzáférhessen a tartalmakhoz.

Az ügy márciusban elég nagy port kavart Dél-Koreában, ami nem is volt meglepő, az utóbbi időszakban ugyanis egymást érték a durva szexuális botrányok az országban. Ebben az esetben ráadásul elég komoly ügyről volt szó a rengeteg érintett miatt, akik között számos kiskorú is volt. A közfelháborodás, illetve az ennek nyomán összegyűjtött ötmillió aláírás miatt az ország rendőrsége a megszokottól eltérően végül megnevezte a vádlottat. Cso a letartóztatása után bocsánatot kért azoktól, akiket bántott, és megköszönte, hogy „megfékeztek egy olyan gonoszt, akit nem lehetett megállítani”.