Díszprofesszor lett Szijjártó Péter Kazahsztánban

2021. április 6. – 14:28

frissítve

Díszprofesszor lett Szijjártó Péter Kazahsztánban
Szijjártó Péter Kaszim-Zsomart Tokajevvel, Kazahsztán elnökével – Forrás: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Díszprofesszori címet kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a legjelentősebb kazahsztáni egyetemen, a nur-szultani Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen, egyúttal magyar nyelvi kabinetet nyitottak meg az oktatási intézményben, ahol szeptemberben indul el a magyartanítás – számol be az eseményről az MTI.

A tudósítás szerint a miniszter a címet elfogadó beszédében örömét fejezte ki, hogy egy a hagyományaira, történelmére, örökségére és a kultúrájára büszke, több mint ezeréves nemzetet képviselhet ott.

„Minket, magyarokat Attila kései leszármazottaiként, a hun-török eredet talaján állókként azonosítanak. A magyar nemzet úgy helyezkedik el Közép-Európában, mint sziget az óceánban. A nyelvünket nem érti senki, és mi sem értjük a bennünket körülvevők nyelvét. Nem tartozunk sem a szláv, sem a germán, sem az angolszász, sem a balkáni nyelvek családjához. Ugyanakkor számos magyarázatot találunk a türk nyelvekkel történő rokonságunkra. A nyelvünk tehát egyedi, olyan, mintha egy titkos kódrendszer volna”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Hozzátette: a magyar és a kazah nemzet együttműködése és barátsága a kölcsönös szimpátiára épül, és ez jó alap arra, hogy jó legyen az együttműködés. Ennek erősítéséhez az emberek közötti kapcsolatokat kell erősíteni. Ez pedig az oktatáson keresztül történhet meg a legjobban.
„Ezért büszkék vagyunk együttműködésünkre az Eurázsiai Egyetemmel, amely Kazahszán egyik vezető egyeteme, az első személyes elnöki döntéssel létrehozott egyetem Nur-Szultanban. Büszkék vagyunk arra, hogy megindul a magyar nyelv oktatása, szeptembertől magyar vendégtanárok fognak itt tanítani” – mondta, utalva az erről szóló és kedden aláírt megállapodásra a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az egyetem között.

Az egyetem díszprofesszori címét mások között Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, Aleksandar Vučić szerb elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és a néhai II. János Pál pápa is megkapta.

Szijjártó legutóbb a szomszédos Üzbegisztánban tárgyalt, ami alapján kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány, és megalakult az Üzbég–Magyar Burgonyakutató Központ is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!