Új, sötétebb világrend előhírnöke a brit atomfegyverkezési láz

2021. április 06. – 12:52

frissítve

Új, sötétebb világrend előhírnöke a brit atomfegyverkezési láz
Boris Johnson mond beszédet a parlamentben 2021. március 16-án – Fotó: Jessica Taylor / UK Parliament / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Március 16-án fontos, egy új korszakot kijelölő beszédet tartott Boris Johnson brit miniszterelnök a parlamentben, akitől már a brexit érvénybe lépése óta a brit külpolitika és -kereskedelem irányának megjelölését várták. Ez nagyrészt a koronavírus-járvány miatt csúszott, így bőven volt idő, hogy az elemzők három fő csapásirányt vázoljanak fel mint lehetséges jövőkép:

  • Nagy-Britannia megtartja a szoros politikai és gazdasági kapcsolatait az EU-val, hogy a lehető legcsekélyebbre mérsékelje a brexit negatív hatásait,
  • vagy visszatérnek az Egyesült Államokkal a második világháború idején kezdett szoros szövetséghez, ami részben a NATO megalapításához is vezetett, és ami Irak 2003-as lerohanásában csúcsosodott ki,
  • vagy harmadik lehetőségként az EU-ból kiszakadva egyfajta globális mediátor szerepébe váltanak, kellő távolságot tartva minden féltől, így kihasználva az erős, globális kapcsolatokkal rendelkező, nagy hatalmú ország szerepét.

Johnson beszéde végére világos lett, hogy a középső, második forgatókönyv valósulhat meg, amit a terveket tartalmazó 114 oldalas jelentés (A globális Nagy-Britannia a versenykorszakban / Global Britain in a Competitive Age) is alátámaszt. Ebben szerepel, hogy Nagy-Britannia a hidegháború óta tartó folyamatos csökkentés után a következő években jelentős mértékben, 40%-kal, 180-ról 260-ra növeli a bevethető atomtölteteinek számát.

Ezzel párhuzamosan a brit–amerikai szövetséget helyezi előtérbe minden más kapcsolattal szemben – ami persze nem jelenti azt, hogy más szövetségeseket elhanyagolnának –, illetve hogy minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a „az egyre erősödő geopolitikai versengés központi terepére”, az Indo-csendes-óceáni térségre. Azon belül természetesen Kína az, amire a leginkább fókuszálnának, részben a Kínával való szembenézést erősítő adottságok erősítésével, részben a Kína által a brit biztonságra jelentett rendszerszintű kihívásokra adott reakciókkal.

A jelentés a távolabbi jövőt vizsgálva ráadásul borús képet vázol fel: a globalizáció visszaszorulásával egyre nagyobb szakadékok nyílhatnak az egyes országok között, nőni fog a vegyi és atomfegyverek bevetésének veszélye, növekvő mértékű támadásnak lesz kitéve az Egyesült Államok hatalmi helyzete, ami miatt „a jelenlegi status quo megvédése már nem elégséges” – áll az összegzésben.

Nem ettől lesznek nagyhatalom

Fontos kérdés, hogy mit tud csinálni Nagy-Britannia 260 atomtöltettel, amit 180-nal nem. A válasz: nem sokat. Főleg úgy, hogy egyáltalán nem tervezik az atomtöltettel felszerelt rakéták indítására alkalmas atomtengeralattjáró-flotta bővítését, a 2030-as évekre tervezett generációváltás után is maradnának négy tengeralattjárónál, amiből egy cirkálná a világ vizeit egy esetleges bevetésre készülve. Az úgynevezett folyamatos tengeri elrettentést (CASD) 1969 óta tartja fenn az Egyesült Királyság, ezen a jövőben sem terveznek változtatni. Ennek a lényege, hogy a tenger felszíne alatt, folyamatosan változó, rejtett pozícióban tartják az atomtöltettel felszerelt rakétát, tehát egy, potenciálisan hadat üzenő ellenség nem tudja úgy megsemmisíteni a válaszcsapás lehetőségét, ahogy azt egy szárazföldi rakétabázis esetén tehetné.

A brit HMS Vengeance atomtengeralattjáró Skócia partjainál 2012-ben – Fotó: Andrew Linnett / MoD Crown Copyright / Getty Images

Ezen felül az már mindegy, hogy 180 vagy 260 atomtöltetük van-e. Leginkább azért, mert a két globális atomnagyhatalom, a brit szempontból szövetséges Egyesült Államok, illetve a Londonból nézve ha nem is ellenséges, de semmiképp sem baráti Oroszország is messze van – előbbi nagyjából 3800, utóbbi 4500 atomtöltettel bír.

A 180 és 260 között akkor sincs szignifikáns különbség, ha azt nézzük, adott esetben – amire azért ne kerüljön sor – mekkora pusztítást tudnának végezni. Ráadásul még az erősorrendben sem ugranának nagyot a 260 töltettel, az oroszok és az USA után ugyanis az egyre nagyobb atomhatalommá váló Kína jön mintegy 350 töltettel, majd a franciák következnek 290-nel. Egyedül Indiát (160) és Pakisztánt (165) hagyná ott Nagy-Britannia, de itt visszakanyarodhatunk oda, hogy ha valaki feltétlen világégést akar elérni, az 160 vagy jóval kevesebb atomtöltettel is megteheti.

Senki nem azért gyártja őket, hogy bevesse

„A mi és a szövetségeseink biztonságának garanciájához szükséges egy, a NATO szolgálatában álló, minimális méretű, ugyanakkor hiteles és független nukleáris elriasztóerő” – áll a brit kormány jelentésében, amely „technológiai és doktrinális fenyegetésektől” tartva dolgozta ki az 2025-ig tervező védelmi stratégiát.

Hirosima és Nagaszaki tragikus példáján túl persze a történelem azt igazolja, egyik nagyhatalom sem azért szerelkezik fel hatalmas mennyiségű atomtöltettel, hogy aztán bevesse azokat, a tény, hogy valaki képes lenne atomcsapásra, főleg többtucatnyira vagy több százra, ezerre, kellő elriasztóerővel bír. Az Egyesült Államok közel 4000 atomtöltete sem csak az 50 állam védelmét szolgálja, pusztán a méret is jelzi, sem az USA-val, sem egyetlen szövetségesével, Európától kezdve Japánig bezárólag nem érdemes packázni.

De akkor mire fel a több atomtöltet most hirtelen? Az Economist elemzése több lehetséges magyarázatot is felsorol.

A mára leszerelt nukleáris tölteteket tároló Greenham Common légibázis 2016-ban – Fotó: English Heritage / Heritage Images / Getty Images

Az első forgatókönyv szerint úgy számolhatnak, hogy a közeljövőben az orosz és a kínai rakétavédelmi program is sokat fejlődhet, tehát egy potenciális brit támadás esetén elég kevés rakétájuk érne célt, a kellő pusztításhoz tehát a mostaninál több atomtöltetet kellene kilőni.

Szintúgy elképzelhető magyarázatként hozzák fel, hogy a mostani egy helyett több atom-tengeralattjáró cirkálna a világ tengereiben. Az ügyben a már idézett kormányjelentés egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy maradnának a négy tengeralattjáróból álló flottánál, amiből legalább egy CASD-küldetésen lenne, szóval elképzelhető, hogy növelnék a járőrözési kapacitást. Ez egyébként szintén lehet a technológiai fejlődésre adott válaszlépés, attól tartva, a tengeralattjárók elleni hatékonyabb támadóeszközök jelennek meg. Erre készülve több, CASD-küldetésre vezényelt tengeralattjáró biztosíthatná, hogy szükség esetén Kína, Oroszország, netán Észak-Korea ellen is csapást tudjanak indítani.

A King’s College London professzorának, Heather Williamsnek az elméletét is átveszi, aki úgy látja, hogy az atomfegyverek változó világát is tükrözheti a brit atomfegyverkezési terv. Oroszország ugyanis folyamatosan dolgozik kisebb erejű és kisebb pusztítást végző, akár harctéren bevethető atomtölteteken. Erre a lehetőségre egyébként a kormányjelentés is kitér.

Egy ilyen bevetésének a megtorlása egy 100 kilotonnás atombombával aranytalan lenne – vagyis ha a NATO védelmi feladataiban is részt vevő London megfelelő választ nyújtó nukleáris opcióval is szeretne felszerelkezni, akkor minden bizonyára tartalékolni akarnak kellő mennyiségű erősebb atomtöltetet egy nagyobb konfliktus idejére is, nehogy védtelenek maradjanak.

A legtöbb biztonságpolitikai szakértő ezen opciók ellenére is értetlenül fogadta a bejelentést. Nagy-Britannia nem nagyon várhatja, hogy ettől más szemmel, nagyobb félelemmel néznek majd rájuk, hiszen nem nő kategóriákkal a nukleáris fegyverarzenáljuk mértéke, ugyanakkor jelentős diplomáciai kárt okozhatnak a terv megvalósításával. Az atomsorompó-egyezmény (NPT) legkésőbb 2021 augusztusában sorra kerülő ötéves felülvizsgálati konferenciája előtt nem sokkal ilyet bejelenteni komoly hullámokat verhet. A még nem atomhatalomnak számító országok joggal kifogásolhatják, hogy az atomhatalmak nagy része semmibe veszi az egyezményt, és nem csökkenti az arzenálját – és ebben az esetben már nem csak Kínára, Indiára, Pakisztánra és Észak-Koreára, hanem a britekre is mutogathatnának.

Már megint Kína

Érdekes elméletet fogalmaz meg viszont John Bolton, Donald Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, a George Bush-kormány korábbi ENSZ-nagykövete a The Telegraph hasábjain. Bolton szavait persze nem árt óvatosan kezelni, hiszen főszerepe volt az akkor még Szaddám Huszein által irányított Irak tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos ügy felépítésében, amely végül tévedésnek bizonyult.

Bolton az Oroszországról és Kínáról felvázolt különböző kép felől közelíti meg a brit kormány jelentését. Nem érti ugyanis, hogy ha Moszkvát „akut problémaként” jellemzik, akkor Peking hogyan úszhatja meg „rendszerszintű kihívás” meghatározással. Bolton szerint az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kínát is be kellene vonni a 2010-es Új START (stratégiai fegyverzetcsökkentő egyezmény) egyezménybe, lehetőleg még az előtt, hogy Peking beérné Moszkvát és Washingtont atomfegyverek számában. (Washington és Moszkva viszonyáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)

Barack Obama és Dmitrij Medvegyev aláírja a stratégiai fegyverzetcsökkentő egyezményt 2010-ben

Kína egyébként pont erre hivatkozva nem lép be, miszerint nekik nincs is annyi atomfegyverük, mint a két másik országnak, tehát hova csökkentsenek. Bolton javaslata, hogy ezért Kína mellett Franciaország és az Egyesült Királyság is kerüljön be az Új START-ba, mert ha nekik megfelelők a feltételek, Kínának is el kell fogadnia azokat – ha pedig ezek után sem hajlandó belépni Kína, akkor világos, hogy az oroszokhoz hasonló „akut problémáról” van szó, ami ellen jogosan lép fel Nagy-Britannia saját arzenáljának növelésével.

Új világrend, új tervek

Bolton elmélete ott inog, hogy igazából Washington és Moszkva sem annyira elkötelezett a nukleáris leszerelés mellett, és egy ideig valószínűleg még nem kell tartaniuk Kínától – a brit szerepvállalás pedig nem oszt, nem szoroz ebben a történetben jelenleg, maximum annyiban, hogy ha ők most szabadon növelik a nukleáris kapacitásukat, akkor Kína joggal mondhatja, ő miért ne tenne hasonlóképp.

Visszakanyarodva Washington és Moszkva ügyéhez, elég csak arra gondolnunk, hogy 2019. augusztus 2-án mind az Egyesült Államok, mind Oroszország bejelentette, hogy az 1987-ben Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a SZKP főtitkára által aláírt INF-szerződés hatályát vesztette. A hivatalos nevén Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty, azaz „közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződésének” hatályvesztése után egy hét sem kellett ahhoz, hogy kiderüljön legalább az egyik fél hátsó szándéka.

2019. augusztus 8-án balul sült el egy orosz atomkísérlet, amiben minden bizonnyal egy titkos fegyvert, az úgynevezett Skyfallt tesztelték. Vlagyimir Putyin a 2018-as évértékelőjében tett említést arról, hogy a hadseregük birtokában van egy lényegében végtelen hatótávolságú, nukleáris hajtású rakéta, amiről később egy szemléltető videóban maga árulta el, hogy elsősorban az Egyesült Államok célba vételére tervezték.

Ez is mutatja, hogy bár a nyílt nukleáris támadás esélyét feltehetőleg (remélhetőleg) egyetlen állam sem vállalná fel, a háttérben folyamatosan zajlik a fejlesztés, akár indokolatlanul nagy kockázatokat is bevállalva – az említett orosz fegyverkísérlet öt ember életébe került.

A globális helyzetet nézve viszont egészen másképp állunk, mint a hidegháború idején. Akkor lényegében csak az USA és a Szovjetunió állt egymással szemben, ujjal az indítógombon, mára viszont sorra nő az atomcsapásra képes országok száma, köztük olyan nevekkel, mint Észak-Korea vagy az egymással szomszédos, de nem jó szomszédi viszonyt ápoló India és Pakisztán.

„Nyolcvan további Trident rakéta se nem jelent számottevő különbséget, se nem teszi az Egyesült Királyságot biztonságosabb hellyé, ha a legrosszabb bekövetkezik. A nukleáris fegyverarzenál növelésével ugyanakkor az Egyesült Királyság – a harmadik ország, amely saját atomfegyvert fejlesztett – elég rossz üzenetet sugároz: az újbóli fegyverkezését” – írja a Guardianen Serhii Plokhy, a Harvard Egyetem hidegháborúra specializált professzora.

Az ukrán–amerikai kettős állampolgár szerint a tárgyalóasztal lehetne a valódi megoldás, amiben Nagy-Britannia fontos szereplő lehetne, de ehhez biztosan nem a fegyverkezésen át vezető utat kellene választaniuk.

Interkontinentális ballisztikus rakéta egy a győzelem napi katonai parádén Moszkvában 2020 június 24-én – Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images

A washingtoni szál

Bármilyen okból jutott is a nukleáris fegyverkezés újraindításának ötletére Nagy-Britannia, az pont kapóra jöhet az Egyesült Államoknak, bár összehangolt tervről azért messze nincs szó. Amerikában épp most került elő újra egy, még a hidegháborúra visszanyúló atomrakéta-fejlesztési terv, ami alsó hangon 100 milliárd dollárba kerülne, de sokak szerint igazából már nincs is értelme.

A Foreign Policy elemzése szerint a fejlesztés és terjeszkedés helyett sokkal inkább a csökkentésre kellene fókuszálni, részben amiatt is, hogy már nem csak az USA és a Szovjetunió számít atomhatalomnak, mint a hidegháborúban. Az USA-t és nagyjából a fél Földet védő Minutemen III rakétarendszer lecserélése helyett inkább együttműködésre kellene bátorítani a briteket és franciákat, hogy a NATO európai felén maguk oldják meg a rakétavédelmet.

Hasonló dologra ösztönöznék az USA többi szövetségesét, egy nagy, rengeteg pénzbe és már erőforrásba kerülő védőernyő helyett több kisebb létrehozását sürgetik, igaz, amerikai segítséggel. Ez Washington számára is előnyös lehet, mert sem egy ekkora védőhálót, sem pedig a védőháló hatásosságának látszatát nem könnyű fenntartani. Ennek egyszerű oka van: az mindig hihetőbb és hitelesebb, ha egy atomhatalom a saját függetlenségét védi egy lehetséges támadóval szemben – több korábbi amerikai kormánytisztviselő is megerősítette a hivatali ideje után, hogy mondásnak szép, hogy bármikor kockára vinnék Chicago vagy Washington biztonságát és épségét azért, hogy egy atomtámadás esetén megvédjék Párizst vagy Berlint, de tapasztalatból mondják, hogy ha nem amerikai város lenne a célpont, bizony nem lenne olyan nehéz az a bizonyos elnöki ujj az indítógombon (még ha nem is klasszikus indítógombokról beszélünk).

Azzal, hogy átengednék kisebb régióknak saját maguk védelmét, a védelmi rendszer hitelességét erősítenék, és közben még spórolhatnának is. A kérdés ráadásul épp most égető is – két képviselő már be is terjesztett egy indítványt, miszerint mielőbb csoportosítsanak át 1 milliárd dollárt a GBSD (Ground-Based Strategic Deterrent, földi telepítésű stratégiai elrettentés) elnevezésű, fejlesztés alatt álló védelmi programból a koronavírus-járvány elleni védekezésre.

Emellett azt is megvizsgálnák, hogy hogyan lehetne a most rendszerben levő Minutemen III rakéták élettartamát 2050-ig kitolni – ezzel pedig a teljes GBSD-projektet elgáncsolhatnák.