Alakul a magyar–olasz–lengyel tengely, Salvini és Morawiecki Budapestre jön

2021. március 30. – 10:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten – erősítette meg az MTI-nek az olasz sajtó értesülését Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Napirenden lesz a Liga, a Mateusz Morawiecki vezette Jog és Igazságosság (PiS) és a Fidesz közötti európai szintű politikai szövetség.

Frissítés:

Az Orbánnal és Morawieckivel való közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja – mondta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője az MTI kérdésére. „A Covid-19 után Európa is más lesz, lehetőség nyílik egy új európai identitás újragondolására” – jelentette ki a Liga vezetője.

Megjegyezte, hogy a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak, amely a munkát, a jólétet, a biztonságot, a családokat, az Európát megalapító keresztény értékeket helyezi középpontba. „Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával” – mondta, és hozzátette, hogy nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz (EPP).

Ha az Identitás és Demokrácia és az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesülne, a második legnagyobb frakció lenne, és „ismét naggyá tenné Európát” – mondta.

Március elején Matteo Salvini már egyeztetett Orbán Viktorral többek között a vakcinázásról, a járvány utáni gazdasági helyreállításról, a migrációról és a családpolitikáról.

Az Európai Néppárttal való törés után Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában említett már egy esetleges együttműködést az olasz Ligával, valamint lengyel erőkkel (vélhetően a Jog és Igazságosság Pártra gondolt). Beszéltem a lengyelekkel, beszéltem Magyarország nagy barátjával, Matteo Salvini úrral és a másik jobboldali olasz párttal – mondta akkor Orbán, majd hozzátette: „Nem titok, hogy voltak tervek az asztalfiókban”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz melyik európai parlamenti frakcióban és pártcsaládban folytatná a Néppárt után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!