Több mint 15 milliárd eurós csapást mért Párizs turizmusára a járvány

2021. március 29. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly 15,5 milliárd eurós (azaz jelenlegi árfolyamon számolva több mint 5600 milliárd forintnyi) bevételkiesést szenvedett el Párizs és környékének vendéglátó- és szállodaipara a koronavírus-járvány következtében, írja az MTI a regionális turisztikai hivatal hétfői jelentése nyomán.

A turisztikai és üzleti céllal érkező látogatók száma az átlagos 50 millióról mintegy 17,5 millióra csökkent, az ágazat bevétele pedig a 2019-es 22 milliárd euróról 6,4 milliárd euróra esett tavaly.

A közlésből kiderül: a korlátozások miatt gyakorlatilag elfogytak a tengeren túlról érkezők, július-augusztusban 18 százalékkal a német turisták tették ki a látogatók legnagyobb csoportját, a második legnagyobb csoportot a brit, a harmadikat a holland, majd a belga és az olasz turisták alkották.

A legkedveltebb turisztikai célpontok, mint a Versailles-i kastély vagy a Musée d'Orsay, is hatalmas forgalomkiesést szenvedtek el. A múzeumok 140 napig tartottak tavaly zárva, a Louvre látogatottsága így 72 százalékkal, a Versailles forgalma pedig 76 százalékkal csökkent a 2019-es számokhoz képest.

A szállodák többsége az üzleti és turisztikai utazók elmaradása miatt március közepe és május vége között, valamint október végétől kénytelen volt bezárni. A tavaly teljes évben a vendégéjszakák Párizs térségében 68 százalékkal csökkentek a 2019-eshez képest. A bérlakások és apartmanok forgalma valamivel kisebb mértékben, 55 százalékkal csökkent.

A francia fővárost a harmadik hullám miatt márciusban újra lezárták. Ahogy korábban a Telex is beszámolt róla, a hónap közepén összesen 16 megyében vezettek be általános karantént.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!