Egy dél-koreai sziget, ahol már csak három iskolás gyerek maradt

Rju Cshanhi 10 éves, egyik állandó játszópajtása pedig a 66 éves Kim Szijong.

Nem mintha nem akarna olyan barátokat, akik vele egyidősek. Csakhogy Cshanhi a dél-koreai Nokdo szigetén lakik, ahol egyike az utolsó három iskoláskorú gyereknek, és ahol már szinte minden lakos idős, 42 éves apja is kiugróan fiatalnak számít. A sziget rámutat egy általános problémára, ami Dél-Koreát és Ázsia egy részét egyaránt sújtja: az egyre fogyó és elöregedő népességre, ami kisebb települések elnéptelenedésével járhat együtt. Ezt mutatja be a Reuters képriportja.

„Mindig felhív, és elmondja, ha van valami finom étele” – mondja Cshanhi Kimről, akivel nemrég osztrigát sütöttek a sziget partjainál. Kim gyakran labdázik vagy tollasozik a fiúval, igaz, általában ő veszít. Cshanhi viszont örülne, ha nem csak páran lennének a szigeten gyerekek, mert akkor több lehetősége lenne játszani.

„Meg akarom óvni Nokdót, de nagyon elszomorít hogy egyre kevesebb és kevesebb embert látni itt” – mondta Kim, aki még emlékszik azokra az időkre, amikor sok gyerek lakott a ma már csak 100 főt számláló, egykor virágzó halászfaluban.

A Világbank adatai szerint a koronavírus-járvány évében Dél-Korea a világ leggyorsabban öregedő társadalma lett, az amúgy is alacsony születési arányszámon a 2020-as év csak rontott. Az 1970-es években még 4,5 volt a termékenységi arányszám, a világjárvány évére azonban ez 0,84-re csökkent.

A hetvenes-nyolcvanas években több családtervezési kampány is indult, sokan sterilizáltatták magukat. A Reutersnek Kim is beszélt arról, hogy amikor a kötelező katonai szolgálatra mentek, néhányuk vaszektómián esett át, másoknak a feleségeik sterilizáltatták magukat, hogy visszaszorítsák akkoriban a népesség növekedését.

Újabban az is tényező lehet a folyamatokban, hogy egyesek szerint a fővárosi lakások elképesztő ára miatt sem akarnak megházasodni és gyereket vállalni a fiatalok, ezen pedig a járvány sem segített. Szöulban és környékén él az 51 milliós ország népességének csaknem fele.

A koreai jegybank arra számít, hogy a korábbi becsléseknél is hamarabb, már 2045 előtt, Dél-Koreában és nem Japánban lesz a legöregebb társadalom. Egyesek komoly munkaerőhiány-problémákat jósolnak, miközben Dél-Korea növekedésének kulcsa eddig a munkaerő és a technológia volt. A munkaerőhiány megoldásához a kormány egyrészt több nőt és idős embert vonna be a munkaerőpiacra, valamint támogatná a külföldi szakemberek bevándorlását.

Cshanhi apja, a 42 éves Rju Günphil Nokdo szigetén a falu egyik fiatalabb lakójának számít. Ő 2016 óta lelkészként dolgozik a sziget egyetlen templomában. A férfi egyébként Nokdót „mennyei helynek” tartja, ahol három gyermeke szabadon szaladgálhat, és kergetheti a sirályokat, miközben az autóforgalomtól szinte egyáltalán nem kell tartaniuk.

Rju azt tervezi, hogy addig laknak majd a szigeten, amíg lelkészi megbízatása ezt megengedi, de tudja, hogy a család nem maradhat itt örökké. Már csak azért sem, mert a tanulási lehetőségek egy osztályteremre és egy komppal érkező tanárra korlátozódnak. Ahogy a szigeten az elmúlt évtizedek alatt lassan elfogyott a népesség, 2006-ban be kellett zárni az iskolát, a helyi gyerekek oktatása ezért elég problémás.

Rju Günphil is attól tart, hogy a szigeten lévő falu lassan eltűnik majd. Nagyon sok kis települést fenyeget a fokozatos felszívódás veszélye, mondta el a Reutersnek Csoj Vonrak, a Koreai Gazdaságkutató Intézet egyik kutatója. Csoj is hangsúlyozta, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) belül Koreában csökken leginkább a születések száma.

„Az elsőszülöttemnek (Cshanhinek) két év múlva középiskolába kell mennie. De szeretnék reményt adni az ittenieknek azzal, hogy megoldjuk Cshanhi oktatását helyben” – mondta Rju.

Cshanhi sem akar elköltözni Nokdo szigetéről. „Szöul olyan zsúfolt, zajos, és a levegő sem jó – mondta. – Itt nincs nagy forgalom, nem zajos, és tiszta a levegő. Jobban tudok kint játszani, ezért itt jobban szeretek lenni.”