Lemondott a szlovák külügyminiszter és az oktatásügyi tárca vezetője is

2021. március 24. – 15:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentette lemondását Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter és Ivan Korčok külügyminiszter, mindketten a négypárti szlovák kormánykoalíció liberális pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) tagjai.

Döntésüket nem indokolták, de valószínűleg összefüggésben áll azzal, hogy a SaS elnöke, a korábban a gazdasági tárcát vezető Richard Sulík hétfőn lemondott posztjáról, és jelezte, hogy a párt többi minisztere is így tesz, amennyiben Igor Matovič kormányfő nem távozik a miniszterelnöki székből. Sulík hétfőn azt mondta: pártja miniszterei csütörtökön adják be lemondásukat, és ha Matovič nem mond le, az SaS kilép a koalícióból.

A szlovák kormánykoalíción belül a járvány súlyosbodása óta feszült a helyzet. A mostani válságot az robbantotta ki, hogy a kormányfő a koalíció két kisebb pártjának ellenkezését figyelmen kívül hagyva úgy döntött, Szlovákia bevásárol az orosz Szputnyik V vakcinából.

Marek Krajčí akkori egészségügyi miniszter, és Igor Matovič kormányfő a kassai repülőtéren tart sajtótájékoztatót 2021. március 1-én – Fotó: Peter Lazar / AFP
Marek Krajčí akkori egészségügyi miniszter, és Igor Matovič kormányfő a kassai repülőtéren tart sajtótájékoztatót 2021. március 1-én – Fotó: Peter Lazar / AFP

A koalíció liberális pártjai előbb az egészségügyi minisztert, Marek Krajčít mondatták le, majd Igor Matovič kormányfő lemondását kezdték követelni. Matovič vasárnap be is jelentette, hogy hajlandó lemondani, de feltételül szabta, hogy a liberálisok is távozzanak két minisztérium éléről, illetve osszák újra a miniszteri posztokat. Ez utóbbit Richard Sulík hétfőn elutasította, ugyanakkor bejelentette: ő maga távozik a gazdasági minisztérium éléről, és lemond a párt többi minisztere is, ha Matovič kormányfő marad. Mária Kolíková, az Emberek párt igazságügyi minisztere kedden jelentette be lemondását.

Matovič távozását kedden Zuzana Čaputová államfő is elengedhetetlennek nevezte rendkívüli beszédében. A jelenlegi kormánykoalíció akkor is megőrizné parlamenti többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!