Nem lesz kötelező az érettségi Szlovákiában

2021. március 22. – 13:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy ahogy tavaly, úgy idén is elmaradnak az írásbeli és szóbeli érettségik – írja a Paraméter.

A végzős középiskolások megajánlott jegyet kapnak az elmúlt két féléves tantárgyi átlagaik alapján. Azok, akiknek az így kapható jegy nem felel meg, vizsgázhatnak. A kötelező érettségi vizsgák eltörlését a járványhelyzettel magyarázta Gröhling.

A legfrissebb járványügyi adatok szerint Szlovákiában jelenleg 3563 Covid-gyanús beteget kezelnek kórházban, közülük 3395-nél igazolták eddig a koronavírus-fertőzést. 326 pácienst ápolnak intenzív osztályon, 377-en szorulnak mesterséges lélegeztetésre.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön még nem tartotta aktuális kérdésnek, hogy idén kell-e szóbelizniük a végzős középiskolásoknak.

A vasárnapról hétfőre jelentett magyarországi adatok alapján elmondható, hogy soha nem kerültek ilyen sokan egy nap alatt kórházba, valamint lélegeztetőgépre a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta. A kormány a legfrissebb információk szerint egyelőre az érettségik „általános szabályok szerinti” lebonyolítására készül.

Hazánkban tavaly csak írásbeli érettségi vizsgákat tartottak és idén is vannak, akik petícióval szeretnék elérni, hogy ne legyenek szóbelik. A Pedagógusok Szakszervezete a szlovák mintához hasonlóan azt javasolta múlt héten, hogy tanulmányi átlag alapján, vizsga nélkül is kaphassanak a végzősök érettségi bizonyítványt idén a járványhelyzetre való tekintettel. A magyarországi érettségik helyzetével részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!