Trump a Twitter nélkül is képes volt Twitter-üzenetet küldeni

2021. március 11. – 19:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha Donald Trump elnöki örökségéről van szó, mindenképp ki kell emelni, hogy ő tette a hétköznapi politikai kommunikáció egyik fő csatornájává a Twittert, amelyet minden korábbi amerikai elnöknél gyakrabban használt az üzenetei célba juttatásához. Egészen addig, amíg a Capitolium elleni ostrom után néhány nappal a Twitter végleg felfüggesztette a fiókját, mert úgy ítélték meg, a posztjaival erőszakra buzdította a követőit.

Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újra Twitter-szerű üzenettel adjon magáról hírt. A volt elnök szerdán egy olyan sajtóközleményt adott ki, amely megszólalásig hasonlított a volt tweetjei stílusára, a szöveg alig volt hosszabb, mint a Twitter 280 karakteres limitje.

Trump a háromsoros közleményt azzal kezdi, „remélem, minden oltást kapó (amerikai) emlékezni fog arra”, hogy az ő elnöksége nélkül nem jutna oltáshoz, majd a végén, mintegy keretes szerkezetként megismétli: „Remélem, mindenki emlékszik erre!”. A kettő között még kifejti, hogy ha ő nem lett volt az Egyesült Államok elnöke, akkor még vagy öt évig nem is lenne oltás az országban. (Huffington Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!