Anyázással köszönt be a kormányülésre az esztétikus nevelésből kandidált krími kulturális miniszter

2021. március 11. – 16:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„B… meg az anyátokat, ezt majmok rakták össze?” – méltatlankodott a krími kulturális miniszter. Arona Novoszelszkaja pechjére a számítógép mégsem volt annyira kikapcsolva, mint gondolta, így ezzel az antréval köszönt be az egyoldalúan Oroszországhoz csatolt félsziget helyi kormányának szerdai ülésére, amit ráadásul a helyi tévé is élőben közvetített, így elég jól dokumentálták, ahogy a káromkodással a helyi kormányfőt sikerült épp félbeszakítani.

A félig offline, félig online ülésen a kormányfő igyekezett mielőbb leállítani a miniszter őszinte szavait. „Arina Vagyimovna, nyugodjon meg, mi történik ott? Kollégák, mégis mi ez?” – mondta Szergej Akszjonov, majd azzal a lendülettel szolgálati vizsgálatot rendelt el a kulturális miniszterrel szemben.

Arina Novoszelszkaja nem győzött bocsánatot kérni, arra hivatkozott, hogy a gépe kikapcsolt. Nem ő az első, aki ebben a hitben ült a számítógépe mellett, mással történt már ennél kellemetlenebb dolog is.

Novoszelszkaja morgolódása leginkább szakmai előmenetele okán zavarbaejtő: a Krím elszakítása előtt zongoratanárként dolgozott miniszter kandidátusi disszertációját esztétikai nevelésből írta, és a zenei esztétikai nevelésre fókuszáló iskola igazgatója volt Szimferopolban, mielőtt az átcsatolt Krím kormányába került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!