Épp újra egy hullámhosszon van Trump és a republikánusok szenátusi vezetője

2021. február 26. – 09:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hol jóban, hol fasírtban van Donald Trump volt amerikai elnök és a republikánusok szenátusi vezetője, Mitch McConell. Legutóbb például Trump szállt bele McConellbe, és azt mondta, ha ő marad a vezető, a republikánusok sosem fognak újra győzni. McConell meg az impeachmenteljárás alatt mondta, hogy Trump „gyakorlatilag és erkölcsileg is” felelőssé tehető a Capitoliumban kialakult helyzetért.

Most viszont McConell valamiért jóval enyhébb hangot ütött meg: azt mondta, mindenképpen támogatná Trumpot, ha ő lenne a republikánusok 2024-es elnökjelöltje, írja a CNN. Hozzátette, hogy legalább négy olyan republikánus képviselőről tud, aki indulna az elnökjelöltségért.

Trump ellene intézett szavaira viszont nem reagált, sőt, inkább csak annyit mondott, hogy ami a múltban történt, az most már nem fontos, mert ők előre néznek, írja a Hill.

Várhatóan Trump is felszólal vasárnap egy konferencián, ahol a Republikánus Párt jövőjéről is beszél majd.