Robbanás egy izraeli teherhajón, szabotázsakció történhetett

2021. február 26. – 17:41

frissítve

Robbanás egy izraeli teherhajón, szabotázsakció történhetett
Így nézett ki a 2019-es robbantássorozat egyik áldozata, a norvég Front Altair a hajótestre tapasztott miniakna detonációját követően Fotó: Twitter/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre ismeretlen eredetű robbanás történt egy izraeli teherhajón az Ománi-öbölben péntek délután. A tengeri hajózás biztonságával foglalkozó, az AP hírügynökségnek nyilatkozó Dryad Global vállalat szerint a bahamai zászló alatt hajózó, de a tel-avivi Ray Shipping cég tulajdonában lévő Helios Ray teherhajót rázta meg detonáció, miközben az Indiai-óceán felől behatolt a Perzsa-öbölbe. Személyi sérülés nem történt, de a kapitány azonnal megfordult, és a legközelebbi kikötő felé vette az utat.

A robbanás – melynek körülményeiről keveset tudni – nagyon emlékeztet a 2019-es tankerkonfliktusra. Ekkor az iráni elitalakulat, a Forradalmi Gárda békaemberei ugyancsak az Ománi-öbölben több tankhajót tapadóaknákkal rongáltak meg, hogy így jelezzék: a szankciók által szorongatott teheráni rezsim kész a Hormuzi-szoros lezárására. És akkor egy kis gazdaságföldrajzi kitérő: A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb és legsérülékenyebb kereskedelmi gócpontja: egy kevesebb mint 40 kilométer széles átjáró a Perzsa-öbölből az Ománi-öböl, azaz az Indiai-óceán felé, és a világon felhasznált cseppfolyós gáz harmada, a kőolajnak pedig az ötöde itt áthajózó tankereken kerül a fogyasztókhoz.

Éppen ezért az újabb incidens kiverte a biztosítékot az egész régióban, a Bahreinben állomásozó amerikai ötödik flotta is szűkszavú közleményében tudatta, tisztában van a helyzettel, és figyeli az eseményeket. Az incidenst csak bonyolítja, hogy a konténerszállító teherhajó az egyik leggazdagabb izraeli üzletember, a 74 éves Rami Ungar egyik cégének tulajdonában van, mivel az incidenst így az utóbbi években meglehetősen sima izraeli győzelmekkel szegélyezett – izraeli–iráni konfliktus újabb epizódjaként is lehet értelmezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!