Izzó meteor világította be az éjszakát Kanada fölött

2021. február 24. – 22:17

Másolás

Vágólapra másolva

A hét elején, hétfő hajnalban egy meteorit világította meg a sötét égboltot Észak-Amerika fölött. A fényes jelenséget Kanada több tartományában, Jaspertől Saskatoonig észlelték, és több felvétel is megörökítette ezt, írja a CBC.

Az Amerikai Meteor Társasághoz (AMS) több mint 400 jelentés érkezett be az izzó tűzgolyóról, ami reggel fél hét körül, főként a kanadai Albertában volt látható, de érkezett jelentés Brit Kolumbia és Saskatchewan tartományokból, valamint a kanadai-amerikai határ másik oldaláról, Montana államból is. A pályája alapján Edmontontól északra csapódhatott be.

Az AMS azt írja, hogy a Föld légkörébe naponta több ezer apróbb meteorit jut be, de ezek túlnyomó többsége az óceánok és a lakatlan régiók felett fordul elő, és jó néhányat egyszerűen észre sem veszünk a napfény miatt. Ezenkívül minél fényesebb a tűzgolyó, annál ritkábban is fordul elő a légkörben.

Január elején Norvégiában csapódott be egy kisebb, 0,5-2 kilogramm közötti meteorit. Oslótól 120 kilométerre északra, a környéken sokan erős robajt hallottak, és éles fényt láttak felvillanni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!